TIBORCA története IV. 5. |
Bóna Mária Ilona |
2010.03.03. 12:33 |
A puszta kövön heverésző hajléktalanok egy csoportjának szívbemarkoló látványa megakadályozott abban, hogy a tréningre hangolódjak. Amint azon törtem a fejem, hogy milyen életút végződhet ezzel az emberhez méltatlan létezéshez, arra lettem figyelmes, hogy egy olyan szociális munkás-féle szóba elegyedik velük. - Na, mi van srácok? Mi a fa...t kínlódtok itt? Miért nem ültök föl az első vonatra, azt szálltok ki az első faluban? Garantáltan találtok egy olyan portát, ahol elkel a férfisegítség! Sok az egyedül élő özvegyasszony, akinek összevághatnátok a téli tüzelőjét, rendbe hozhatnátok a portáját... Cserébe szállást, meleg ételt, piát is adna... Erre már én is kíváncsi lettem, hogy mit fognak válaszolni. - Menj a pi...ba! Mi világ életünkben pesti vagányok voltunk! Nem fogunk egy asszony szoknyája mellett cikiskedni!
|
TIBORCA története IV. 4. |
Bóna Mária Ilona |
2010.03.03. 12:32 |
|
De, most ismét be kell bizonyítanom, hogy a segítségnyújtás nekem tulajdonképpen életforma. Bizonyság erre, hogy a szomszédoknak gyakran segítettem mindenféle kérelmeket, beadványokat megfogalmazni és legépelni. Amikor még kicsik voltak a gyerekek, farsang előtt jelmezeket készítettem, - nemcsak nekik! Az óvodának lepedőt szegtem, paplan- és párnahuzatokat varrtam. Az iskolának függönyt szegtem, rendezvényekhez előkészítettem a tantermet, süteményt sütöttem; segítettem a kirándulásokon. Nyaranta, bukásra álló, reménytelennek tartott gyerekeket korrepetáltam és készítettem föl a javító- pótvizsgákra. Azután, amikor lányunk elballagott, ki kapott az iskolától köszönetet, emléklapot? Az apukája. Pedig itthon is inkább szálka volt férjem szemében minden ténykedésem, mert pénzt senkitől sem fogadtam el. Neki viszont csak az számított és számít munkának, amit megfizetnek, amiből meg tudtam volna élni! Elhiszem, hogy nehéz egy ilyen embert fölvállalni, mint én vagyok. Nehéz a mai, elanyagiasodott világban megérteni azt, aki akkor is dolgozik, ha ezért nem kap pénzt, elismerést. Ezért: megértettem azt is, hogy képtelen volt háztartásbeliként elviselni! Engem is degradált, hogy olyan mértékben függök egy másik embertől, mintha gondnokságra szoruló, csökkent értékű ember lettem volna!
|
TIBORCA története IV. 3. |
Bóna Mária Ilona |
2010.03.03. 12:32 |
|
Erre én, elmentem családorvosukhoz és ott kaptam - a házi beteggondozó hálózatról és szolgáltatásaikról - egy kiadványt. Ebben kikerestem a területileg illetékes csoportot és fölhívtam őket. Ugyan nem volt gyógytornászuk, sem pszichiáterük, de addig erősködtem, hogy megadták egy gyógytornász telefonját. Akit fölhívtam, majd megbeszéltem vele egy időpontot, amikor is együtt mentünk át "szüleimhez". Előző nap megpróbáltam apával elfogadtatni a dolgot, de iszonyú ordítással tiltakozott. Anya, pedig sírva jajveszékelt az ágyában, miközben össze-vissza csinálta magát. Összeszorított foggal, hulló könnyek közepette mosdattam meg és tettem tisztába. Akkor láttam, hogy mennyire lefogyott és összeaszott! Olyan lett, mint egy riadt kis madárka. Úgy sajnáltam, hogy a szívem majdnem beleszakadt! Legszívesebben magamhoz vettem volna, de apa kijelentette, hogy: - az nem a te kötelességöd, hanem Györgyié!
|
TIBORCA története IV. 2. |
Bóna Mária Ilona |
2010.03.03. 11:58 |
|
Nekem az volt a tragédiám, hogy sem nagymamát, sem keresztanyát nem tudtam a családomból prezentálni. Férjem, pedig nem vágyódott arra, hogy partnerként együttműködjön velem ebben a feladatban. Egyébként is „én voltam otthon gyesen...” Majd úgy alakult, hogy később sem tudott velük, velünk együtt lenni, mert hol "helyettem is dolgoznia kellett" a "fusiban", hol meg iskolába járt a két munkahelye mellett (mert őt bezzeg örökké beiskolázták mindenféle iskolákba)! Ha ő elismerte volna a saját gyermekeim nevelése során anyapedagógiai ténykedésem, ha úgy beszélt volna velem, mint aki tiszteli az elhivatottságomat,függetlenül attól, hogy "csak" saját gyermekeinken gyakorolhatom, akkor nem akartam volna minden áron intézményesen továbbtanulni! De: neki én csak egy háziasszony voltam, akit el kell tartania. Egy "anyasenki" aki nem hoz a konyhára, hanem csak visz. - Aki "kéretlenül beleszól az értelmiségiek dolgába". Mert: bizonyos körökben, melyekben ő éppen forgolódott, csak a diploma teszi az értelmiségit.
|
TIBORCA története IV. 1. |
Bóna Mária Ilona |
2010.03.03. 11:55 |
|
Vagyis, kénytelen voltam újra és újra vargabetűket tenni, mielőtt az eredeti életcélomhoz vezető útra térhettem volna! Égbekiáltó igazságtalanságként éltem meg azt, amit ezen a téren anya és apa elkövetett velem szemben, mert újra és újra olyan kényszerhelyzetet teremtettek számomra, melyben kényszercselekvésre kellett szánnom magam. Mert igenis megfosztottak: - a gyerekkoromtól és mindattól, ami gyermeki jogon járt volna nekem is,mint példáulaszülői szeretet, gondoskodás;- nem vállalták a taníttatásomat, megfosztva ezzel a továbbtanuláshoz, a szabad pályaválasztáshoz való jogomtól; - megfosztottak a saját keresetemhez való jogomtól,azzal, hogy "anyuka" az első, közös munkahelyünkön felvette a fizetésemet helyettem, majd amikor ez ellen fellázadtam,- megfosztottak az otthon nevezetű helyhez való jogomtól, azzal, hogy kizártak a lakásukból; - megfosztottak a szabad párválasztáshoz való jogomtól azzal, hogy kényszerhelyzetbe hozva, kényszerházasságot kellett kötnöm;
|
TIBORCA történe III. 26. |
Bóna Mária Ilona |
2010.02.26. 15:27 |
|
Hozzá is láttam, hogy a hurkokat föllazítva, megszabadítom a fákat a rissz-rossz kötéltől. Megdöbbenve láttam, hogy idő közben úgy belenőtt a kötél mindkét helyen a fa testébe, hogy már nem lehetett - csak úgy egyszerűen levenni. Elvágtam tőben a kötelet, mert csak a fa roncsolásával tudtam volna tőle megszabadítani. Inkább hagytam, nem faragtam ki, de rettenetes lelkiismeret-furdalást éreztem. ... Ilyen jármot kényszerült apa is szövőgyári munkásként viselni. Apát is szerettem volna megszabadítani tőle. Minél jobban próbáltam megszabadítani a proletáröntudatától, annál jobban kezdtem rajta is észrevenni a kiütköző félelem jegyeit. ... December 5-én volt a díjkiosztó. Szerettem volna neki megmutatni az emléklapot, de halogattam a dolgot. Azután, amikor végre rászántam magamat és átvittem a kézirattal együtt, akkor már későn volt. Apa holtan ült, - ökölbe szorított kezekkel, a kopott kékre mosott munkásruhájában - a kedvenc foteljében. Szégyenkezve dobtam félre a kéziratot, mert akkor értettem meg, hogy mennyi fájdalmat okoztam neki kérdéseimmel, melyekkel feszegettem azt a húsába vájódott, rohadt "jármot"! Nem vettem észre - ugyanúgy, mint a fák a szárítókötél hurkától - hogy már soha nem szabadulhat meg tőle!
|
TIBORCA történe III. 25. |
Bóna Mária Ilona |
2010.02.24. 12:35 |
|
Elias szerint:A nemesség nagy részének erős elzárkózása a német középrétegektől akadálya egy példaképül szolgáló, központi "Society" kialakulásának; melynek más országokban döntő hatása volt, mint az egyik állomásnak a nemzetté alakulás útján... A túlnyomórészt hivatalnokokból álló szűk rétegnek, akik jövedelmüket közvetlenül vagy közvetve az udvartól kapták, még nincs széles polgári háttere. A kereskedő polgárság, mely az író értelmiség közönsége lehetett volna, a legtöbb német államban még viszonylag kialakulatlan. Pont, mint az 1990 utáni Magyarországon, ahol a második világháború megállította a polgárosodási folyamatot, majd a háború utáni erőszakos proletarizálással végképpen visszafordította az új politikai hatalom, amelyik bolsevik mintára egyenesen kiirtotta a polgárságot és a saját földjén gazdálkodó parasztságot.
|
TIBORCA történe III. 24. |
Bóna Mária Ilona |
2010.02.24. 12:27 |
|
Azt hittem be van rúgva és félrebeszél. Napokkal később értettem csak meg. Azt hiszem rájött, hogy a telefonnal kapcsolatos intézkedése fordítva sült el. Egy kicsit rám akart ijeszteni. Azt akarta, hogy tanulás helyett azokkal a piti, rosszindulatú pletykákkal foglalkozzak, amivel ők ketten anyával múlatták éveken át az időt! Szegény, csak azt nem tudta, hogy mindaz, amit anya a lejáratásomra, rólam híresztelt, annak semmilyen valóságalapja nem volt. Erre az egész életem a bizonyíték. Anya, a rossz lelkiismeretét azzal nyugtatgatta, hogy azért nem szeret, és nem segít nekem, mert „rossz vagy”-ok. Azt akarta velem is elhitetni, hogy minden rosszat kizárólag magamnak köszönhetek! Amikor legközelebb átmentem rákérdeztem: - Mondd csak Anyuka! Emlékszel még, hogy kivel pincérkedtem régen? "Anyuka" nem emlékezett, ezért emlékeztetőül elmeséltem neki első házasságomat az alkoholista Bercze Janával.
|
TIBORCA történe III. 23. |
Bóna Mária Ilona |
2010.02.24. 12:06 |
|
Föltűnt, hogy nem beszél senkivel és nekem sem válaszolt egyetlen kérdésemre sem. Feküdt, mint egy darab fa. Meg sem kísérelte, hogy egyen, vagy az ágytálat maga alá tegye. ... A szemem ismét és ismét az asszony szomorú arcára tévedt. Annyira megindító látvány volt az elesettsége mellett a nyilvánvaló magányossága, hogy nem bírtam tovább, megkérdeztem tőle: - Miben segíthetek? Nincs szüksége valamire? Még alig mondta, hogy - egy pohár vizet szeretnék, de nekem poharam sincs, mert nincs senkim, aki behozhatna bármit is otthonról, amikor anya nagyon is érthetően rám förmedt: - Hagyd azt! Ne törődj vele! Jaj de fáj! Jaaaj! Jaaaj! Közben, anya "megtanult" hirtelen beszélni, mert egyfolytában szidott, amiért nem csak vele törődök. Lassan, megtelt a szoba: látogatókkal. Közben, egyre elviselhetetlenebb lett anya. Kétségbeesetten gondoltam arra, hogy itt csak egy ideggyógyász, vagy pszichiáter segíthetne!
|
TIBORCA történe III. 22. |
Bóna Mária Ilona |
2010.02.24. 12:05 |
|
Legnagyobb meglepetésére és értetlenségére egészen egyszerűen nem szerepeltünk még a titkosítottak nyilvántartásában sem! Elnézést kérve kiment az irodából és hosszas várakozás után visszajött, majd kitöltetett velünk újabb kérdőívet, meg mindenféle kérelmet és ígéretet tett arra, hogy az 1997-ben megjelenő telefonkönyvben már benne leszünk és - mihelyt felkerülünk a rendszerre - a tudakozó is közölni fogja adatainkat az érdeklődőkkel. Mire este hazaértünk, már várt L. bácsi üzenete, hogy: A telefonnal kapcsolatos probléma el van intézve! Aznap délelőtt, ugyanis fölhívtam telefonon és elmeséltem neki, hogy milyen gondom van. Nagyon kíváncsi voltam arra, vajon hogy fog reagálni? 2004 ősze óta tudom róla, hogy nagy hatalmú kapcsolatai vannak. Ekkor sugározta a televízió a pince-börtönökről készített sorozatát, melyben többek között a Köztársaság téri "kazamatákban" tartott foglyokról vitáztak. Egyszer csak megjelent a képernyőn L. bácsi és kijelentette, hogy "a szóban forgó épület alatti pince-rendszerben soha, semmiféle rabokat nem tartottak...".
|
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Tovább…