TIBORCA története I. 11. |
Bóna Mária Ilona |
2009.12.27. 20:56 |
A felfokozott érzelmi állapotomban, két szélsőséges érzés viaskodott bennem egymással. Először is, nagyon-nagyon jó érzés volt az a tudat, hogy kellek egy fiúnak! Hogy velem akar lenni. Velem, senki mással!!! Ez csodálatos, diadal-szerű érzéssel töltött el. Valósággal ujjongott a lelkem! A másik, pedig a bűntudat volt, amit belém neveltek. A „képesség” és a „képtelenség” viaskodott egymással. Vagyis, a Teremtő által belém kódolt – a gyönyörre való képesség – és a képtelenség, hogy nem tudok megfelelni annak a társadalmi elvárásnak, amit a felnőttek közvetítettek felém.Ezt a lelki vívódást anyu még fokozta is azzal, ahogy az „ártatlanságomról” beszélt, és ha késett, vagy kimaradt a menstruációm már pánikolva terrorizált.Érdekes, hogy Györgyi ártatlansága miatt nem aggodalmaskodott!Soha nem értettem, hogy miért volt velem mindig szigorúbb, az egyébként szerelmi ügyekben egészen „modern” felfogású asszony?Ugyanis, ő már ekkor nyitott házasságban élt apuval. Vagyis, mindkettőjüknek volt házasságon kívüli szerelme, akivel megbeszélték az otthoni, vagy a gyerekek okozta problémákat.Anyu elpanaszolhatta „szerelmének”(?), hogy mennyi baja van velem, erre beindult az akció. Ettől fogva ők irányították az életemet.
|
TIBORCA története I. 10. |
Bóna Mária Ilona |
2009.12.27. 20:48 |
|
Ilyen körülmények között érkezett el 1961 nyara. Mint minden szünidőben, most is kitessékeltek az állomásra és irány Kunszentmiklós! Jóskával megbeszéltük, hogy levelezünk. Csakhogy a leveleit hiába vártam! Mint később elmondta, bizony írt nekem, csak én nem kaptam meg! Amikor szemrehányó levelemet elolvasta, amiért nem ír…, biciklire pattant és lekerekezett Kunszentmiklósra. Az ablakból láttam, amint ott áll a kapuban! Iszonyú érzés volt, mert nem engedtek ki hozzá! Borika néni és nagymama ekkor már bent laktak a városi házukban és egy kisebb vallási gyülekezetnek voltak a tagjai. Emiatt tilos volt „minden világi hívság”! Nem varrhattam magamnak divatos ruhákat. Nem mehettem moziba, pedig az utcánkban volt a kunszentmiklósi mozi. Vagyis, tilos volt minden, amitől élvezhettem volna az ifjúságomat! (Később azután, rájöttem, hogy minden tilalom csak Jóskával volt kapcsolatos, mert apu leadta a drótot nekik, hogy az „apja vörös”!)... Mint később kiderült, a szülők már mindent elrendeztek, hogy minket összeboronáljanak. Ezért, Pistával szabad volt sétálni. Moziba vele sem mehettem, de jól esett, hogy nem egyedül kellett megtenni minden nap - a tasskertesi városrész és a kunszentmiklósi „belváros” közötti három kilométert! Nem volt tolakodó és elfogadta, hogy „csak” barátok lehetünk, mert én most élem a „bandázós” koromat. Most, ennyi év elteltével jövök arra rá, hogy milyen nagy-dolog volt ez akkor! És nekem nem jelentett semmit.
|
TIBORCA története I. 9. |
Bóna Mária Ilona |
2009.12.27. 20:42 |
|
Úgy megkérdeztem volna valakitől, hogy mit kell ilyen helyzetben tenni, de kitől? Anyától, aki soha nem kérdezett tőlem semmit azon kívül, hogy: - "Ha elválunk apáddal, kit választasz?".... Otthon nem várt senki. Üres volt a ház. Apát megtaláltam a galambházban. Éppen egy kis galambot etetett a szülei helyett - Csókolom - mondtam, majd megpusziltam borostás, fáradt arcát. "Szerbusz". Köszönt vissza kelletlenül. Vártam egy kicsit, hátha kérdez, vagy mond valamit. Amikor már kínos volt a hallgatása, mentséget keresve megszólaltam: Biztos ma is nagyon keveset aludtál. Mert közben eszembe jutott, hogy erre a hétre az éjszakás műszak esik. Apa nem válaszolt csak sóhajtott.Még vártam egy kicsit, mert nagyon szerettem volna beszélgetni. A kisgalamb azonban fuldokolni kezdett a torkán akadt eleségtől, és jobbnak láttam, ha nem zavarom tovább őket. Annyira szerettem volna kis galamb lenni - de már hányszor - hiszen apa olyan gyengéden tudott bánni az állatokkal! Semmire nem vágytam annyira, mint arra a gyengédségre! Most is… Nekünk nincs pénzünk flancolni! Mi szegények vagyunk! Vágta el a már-már beszélgetés fonalát anya. Ránéztem frissen festetett hajára és tudtam, hogy valami miatt hazudik. Szégyelltem magamat helyette, meg zavarban is voltam. De éreztem, eljön az idő, amikor nekiszegezem a kérdést: „miért hazudsz nekem?”
|
TIBORCA története I. 8. |
Bóna Mária Ilona |
2009.12.27. 20:39 |
|
A pályaválasztás előtt meg kellett egy fogalmazásban írni, hogy ki- mi szeretne lenni. Én azt írtam, hogy tanítónő. Kifejtettem a kötelező másfél oldalon, hogy miért… Meg is kaptam rá az ötöst. Annál nagyobb volt a meglepetésem, amikor az osztályfőnöki órán végig kérdezte az osztályt. Vagyis, szóban is el kellett mondani egy mondatban, hogy mi akarsz lenni. Felálltam és mielőtt kinyitottam volna a számat, megszólalt: - Ilona, te jó fizikai munkás leszel. Megvan az erőd hozzá! Egy szó nélkül leültem. Nem láttam értelmét, hogy bármit is mondjak a tanítónőségről. Azóta is feszít belül az a ki nem mondott gondolat, hogy „tanítónő szeretnék lenni”! ... Ismét föltűnt lelki szemeim előtt apu meglepett arca, amint megkérdezte: - "Tanítónő? Aztán meddig köll ahhoz még tanulni?". Ekkor már rosszat sejtve soroltam, hogy: - "A gimnázium 4 év, majd a tanítóképző 3 év.". Az a haragos visszautasítás, amit akkor apától kaptam, mégis meglepett. ... ismét felidéződött bennem apa, amint rám mordult: "De hiszen az 7 év és akkor még mindig nincs egy szakmád sem! Miből fogsz akkor megélni? Szó sem lehet róla! Előbb tanulj egy szakmát, tartsd el magad, és azután azt csinálsz, amit akarsz! Felőlem akár tanulhatsz is!"
|
TIBORCA története I. 7. |
Bóna Mária Ilona |
2009.12.27. 20:33 |
|
Ezzel a stratégiával, - azzal, hogy belementem a kifelé mást mutatok, mint ami valójában van - elértem, amit addig soha: kivívtam "otthon" is egyfajta, viszonylagos önállóságot és bizalmat! ... Anya minden évben legalább egyszer, de volt úgy, hogy kétszer is kapott beutalót valamelyik vízparti, vagy hegyvidéki SZOT-üdülőbe. Ezeken a helyeken - úgy tudom, hogy - a társasági igényét és a környezetváltozás jótékony hatását kiélte és ki is élvezte. Apának, pedig ott voltak a galambkiállítások, a galambbál, az egyesületi programok… Szegény Györgyinek nem maradt más, mint a szemközti barátnő és a külvárosi utca. Anya olyan mértékben járatott le előtte, hogy nem tudtam vele szót érteni. Annyira elutasított tőlem mindent, hogy segíteni sem tudtam neki. ... Vasárnaponként, a délutáni előadásra néha elhívott moziba is. Mire kijöttünk, este lett. Hazafelé megfogta a kezem. Ez a kézfogás úgy elvarázsolt, mintha egy varázsszőnyegen lebegve jártam volna. Ha ilyenkor föltekintettem a csillagos égre, már nem éreztem olyan elveszetten egyedül magam ebben a nagy világmindenségben! Hamarosan kezdték a rokonok, ismerősök mondogatni, hogy: - "Korán kezdi! Jó lesz vigyázni rá, mert majd ő is a nyakatokba akaszt egy zabigyereket, aztán nevelhetitek azt is
|
TIBORCA története I. 6. |
Bóna Mária Ilona |
2009.12.27. 20:28 |
|
Akkor, azonban nagyon jó érzés volt kimondani, amit gondoltunk. Apa kifejezetten jóságos volt velem a forradalom alatt, meg még egy kicsit utána is, mert soha nem szólt rám, hogy hallgassak! Itt, Dél-Pesten, a szomszédos Jutadombnál még nov. 4-e után is ágyúztak.... majd amikor leverték a forradalmat, nagyon nehezen törődtem bele… Vagy talán sohasem tudtam igazán elfogadni azt az "égbekiáltó igazságtalanságot", ami akkor hazámat érte! Elkeseredésem határtalan volt és ismét nem volt egyetlen ember sem a környezetemben, akivel mindezt megoszthattam volna, mert Apa ismét nagy szótlanságba burkolódzott!... Az iskolában szénszünet volt és ezt a karácsonyt Kunszentmiklóson töltöttem. Nem értettem, hogy miért kell nekem anya- apa és a húgom nélkül Kunszentmiklósra utazni, amikor anyáék is összecsomagoltak tele reménnyel… és csak engem raktak föl a vonatra, mint egy csomagot. Amikor újra beindult a tanítás, minden házi feladat dátuma mellé odarajzoltam a Kossuth-címert. A kerítésünkre még 1957-ben is olyanokat irkáltam krétával, hogy: "Éljen október 23!", Meg: „MÚK!” Ami annyit jelentett, hogy: Márciusban Újra Kezdjük! Azután gyorsan elzárták a krétát és évekig, - még a tanároknak is(!) a portástól kellett vételezni! Anya és apa élete nagy fordulópontjához érkezett. Anya kedvese - számomra ismeretlen okból - visszalépett. Szemtanúja lehettem teljes összeomlásának. Ismét „szanatóriumba” került. A neki írt levelemre is rárajzoltam a Kossuth-címert. (Egy ilyen levelet megtaláltam anya megőrzött emlékei között.)
|
TIBORCA története I. 5. |
Bóna Mária Ilona |
2009.12.27. 20:24 |
|
Nagymama egyszer csak hazajött a piacról és mit lát? Az unoka, akit nem győztek a világ elől dugdosni, kint ül az ablakban! Megrökönyödését és fölháborodását dorgáló szavakkal adta tudtomra. Ebéd után nem engedett el az asztaltól, hanem elővette a Bibliát és egy díszes dobozt, amiben kártyák sorakoztak. Húznom kellett egyet és a rajta lévő számokat leolvasni. Majd nagymama föllapozta ott a Bibliát, ahol a számokkal jelzett szöveg volt, és fölolvasta nekem, mint "az Úr üzenetét", amit "nagyon mög köll szívlelni!". Nem ültem ki soha, sehol többé az ablakba, de a zongora hangjaira azóta is odüsszeuszi lélekkel gondolok! Hazakerülve a tanév kezdetére, Györgyinek szerettem volna élménybeszámolót tartani, de a figyelmét, mint mindig, nem tudtam lekötni. anya azonban nagyon figyelhette, hogy: "...mivel traktálom azt a gyerököt", mert amikor odaértem a "mesélésben", hogy hogyan mentettem ki unokahúgunkat (akiről ötvenkét évesen tudtam csak meg, hogy anya keresztlánya) a sárgödörből, rám förmedt. - "Bolond vagy te, csak nem keringélsz! Csak nehogy kiderüljön a nagy dicsekvésben, hogy te lökted bele!" A döbbenettől szólni sem tudtam, csak néztem és nyeltem vissza, kibuggyanni készülő könnyeimet. Ekkorra tanultam meg befelé sírni (mint „nénikém”, nagymamám és apa).
|
TIBORCA története I. 4. |
Bóna Mária Ilona |
2009.12.27. 20:20 |
|
Szóval, ott tartottam, hogy drámai volt a változás. A "begyűjtők" jó munkát végeztek, mert szinte mindent elvittek. Két lovat, két tehenet hagytak, meg pár szem tyúkot és egy akolnyi birkát. A ház körüli kertet körülölelő kerítés ki-bedőlve, a virágok helyén csupa sár és sár, meg puszta föld volt. Ángyika a lakóház mögé vetette a konyhára legszükségesebb zöldségféléket. (Sokszor jutott ez az elhanyagoltnak tűnő porta eszembe, amikor nekem is kicsik voltak a gyerekek.) Minden esetre, jól jött minden segítség, mert nagybátyám vagy szántott, vagy kapált, vagy kaszált a maradék földön, vagy az akolnyi birkát hajtotta ki a mezőre legelni. Ilyenkor még ganézni is kellett, meg új, tiszta almot hordani a jószágok alá. A baj csak az volt, hogy én mit sem tudtam arról, hogy mekkora szolgálat vár ott rám! Nem volt ott anyám-helyett-anyám-nagynéném, hogy minden dolgot megmutasson. Dolgoztam én, ahogy csak bírtam, de egy csomó olyan feladatom volt, amit akkor végeztem először. Bizony nem volt, akitől a hogyant eltanuljam! Nagybátám ezért gyakran mérgelődött.
|
TIBORCA története I. 3. |
Bóna Mária Ilona |
2009.12.27. 19:57 |
|
Két év múlva meghalt anya anyukája (akinek soha nem mondhattam, hogy nagymama). Ettől aztán anya idegösszeomlást kapott és kishúgom, meg a háztartás nagyrészt nyolcéves valómra szakadt, meg a három műszakban dolgozó apára maradt. Míg anyát a szanatóriumban ápolták, apa sokkal nyugodtabbnak, derűsebbnek látszott. Ezen a nyugalmon át azonban lehetett érezni, hogy mennyire magányos, hogy mennyire magára maradt a családi élet problémáival. És azt hiszem ekkor már ő is érezte, hogy ezen az sem fog változtatni, ha anya hazajön. Talán ezért is, apa elég háziasnak mutatkozott, meg talán azért is, mert lehetett rajta érezni, hogy édösanyja nevelte, míg kisfiú volt. Apa, 1915-ben született. Nagyapának ott kellett hagyni várandós feleségét és a gazdaságot, hogy eleget tegyen hadkötelezettségének az I. világháborúban, az olasz fronton. Mire vége lett a háborúnak és nagyapa hazakerült a fogságból, apa már "nagyocska fiúcska" lett és bizony korán "belenyőtt" az elsőszülött fiúgyerek-feladatokba...
|
TIBORCA története I. 2. |
Bóna Mária Ilona |
2009.12.27. 19:51 |
|
Onnan lehetett tudni, hogy közeledik a vasárnap, mert az előtte való nap már a készülődés jegyében telt. Bent a házban, nagymama mosta, vasalta (faszénnel forrósított vasalóval) az ünneplő ruhákat. Amelyik ételt lehetett, megfőzte- megsütötte előre, hogy semmi akadálya ne legyen a vasárnapi templomba menésnek. Nagyapa tiszta almot hordott a jószágok alá és bekészítette az istálló szénatartójába a szálas takarmányt, hogy másnap reggel csak a jászolba át lehessen rakni az állatok elé. Majd szép fényesre csutakolta a lovakat és felsöpörte vesszősöprűvel a tanyaudvart. Nagymama, és nénikém a házban és a ház előtti kertben rendezkedett a cirokseprűvel. A szemétlapátra seprésnél az én feladatom volt a lapát igazgatása és megtartása úgy, hogy a lehető legtöbb szemetet lehessen felsöpörni egyetlen lendülettel. Ezzel megtanultam odafigyelni nemcsak arra, amit csinálok, hanem a másik emberre is, akivel együtt dolgozom.
|
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Tovább…