TIBORCA története I. 21. |
Bóna Mária Ilona |
2009.12.28. 10:08 |
Mire a második, békéltető tárgyalás is lezajlott, anya közölte velem, hogy arról ne is ábrándozzak, hogy nem megyek el a háztól hamarosan, mert ők engem nem fognak kerülgetni! Így aztán a válóperre "bekeményítettem" és ragaszkodtam a vagyonmegosztáshoz, fele-fele arányban. Kértem a főbérleti lakás rám eső értékének lelépéskénti megfizetését is. Azt hittem, hogy Bercze majd méltányolja ezt, de elkezdett tiltakozni, hogy majd hoz tanút, akivel bebizonyítja, hogy megcsaltam, meg ehhez hasonlók... Szerencsére a bíró megdorgálta Berczét, mondván: - Ha magának egy budapesti főbérleti lakás nem ér meg húszezer forintot, akkor akár vissza is mehet oda, ahonnan jött! - Nem kellett volna a lakásból elköltöznie! Ezt már nekem mondta, amire csak gondolatban válaszoltam, hogy attól a pokol-élettől csak így tudtam megszabadulni, de eszembe jutott, hogy most is egy másik pokolban élek... és lenyeltem a mondatot. Helyette Bercze Jana szolgáltatott "műsort". Rászokott arra, hogy éjszakánként részegen szüleim házához zarándokolt és "szerenádozással", részeg kornyikálással, kerítésszaggatással zavarta a család és az egész környék éjszakai nyugalmát.
|
TIBORCA története I. 20. |
Bóna Mária Ilona |
2009.12.28. 10:03 |
|
Évekkel később, amikor ismereteimben eljutottam odáig, hogy: Magyarországon népbetegség az alkoholizmus - és számlájára írható az ebből adódó összes, korai halálok, - még elszántabban akartam intézményesen továbbtanulni.A szenvedélybetegségekről olvasva, és olyan vonatkozásban, hogy az (tulajdonképpen, hogy drogozás, az ivás, dohányzás...) valójában pótcselekvés, egyre tudatosabban törekedtem a pedagógiai pályára. ... Azt sem értettem, hogy anyáméknak miért volt természetes, hogy míg én felszolgálok esténként és hétvégeken, addig Györgyi úszik és evez a Dunán?Attól kezdve még azzal a kis borravalóval (jattal) is el kellett számolnom, amit kifejezetten én kaptam a vendégektől.Egy másik alkalommal meglátta, hogy egy vendégtől nem fogadom el a borravalót, mert sértő gorombaságokat, obszcén megjegyzéseket tett rám. Szólt a főnöknek, aki kioktatott arról, hogy:- itt nincs helye a sértődésnek, mert a vendégnek mindent szabad!Jana ezután azzal szórakozott, hogy felajánlotta a vendégeknek a bérelt kabinját és benne az én "szolgáltatásaimat".Nem győztem a részeg disznókat lerázni. Közben a fõnök és Jana fuldokoltak a röhögéstől, olyan jól szórakoztak. Talán, ha beavatnak… nem fájt volna annyira???
|
TIBORCA története I. 19. |
Bóna Mária Ilona |
2009.12.28. 09:55 |
|
Reggelente Bercze Jana korábban elment "ottnon"ról, így volt lehetőségem arra, hogy arcfestéssel (sminkkel) eltüntessem a foltokat. Dús, fényes, félhosszú, feketébe hajló sötétbarna hajamat minden mosás után az akkori divat szerinti fazon egyénített változatába fésültem. Varrónői- szakmai ízléssel megvarrt és összeválogatott ruhákban jártam dolgozni. Boldogtalanságomat, pedig örökös szelíd mosolygással lepleztem. (Volt benne gyakorlatom!) Voltak, akiket nem tudtam megtéveszteni. Nekik megmutattam igazi arcomat is. A másik bizalmasom egy asszony volt, akinek szintén alkoholista volt a férje. Hamarosan észrevettem rajta ugyanazt az igyekezetet, amivel ő is próbálta leplezni szörnyű magánéletét. Neki azonban volt egy négy éves kislánya is, akit nem győzött kimenekíteni abból a pokolból, amiben éltek. Eszter többet keresett, mint én - mert normatechnológus volt - mégis gyakran kért kölcsön "csak egy húszast vacsorára a gyereknek". Gyakran mondogatta: - "Azt hittem, ha gyerekünk születik, akkor megváltozik! Sajnos nem így történt, és a helyzet csak egyre rosszabb lesz!" Megrendülten néztem ilyenkor meggyötört kolléganőmre és újraérlelődött bennem a válás gondolata.
|
TIBORCA története I. 18. |
Bóna Mária ilona |
2009.12.27. 21:36 |
|
...- Anya, kérlek, bocsáss meg nekem! Én nem akartam rosszat! Nem tudtam, hogy ez lesz belőle!" Közben bele akartam karolni, hogy a járókelők tömege el ne sodorjon mellőle. Tudtam, hogy soha nem fogta meg kiskoromban sem a kezem, mert akkor ő "nem tud evezni". De ez most egy rendkívüli alkalom volt… Megrémültem, ahogy megtorpanva elrántotta a karját és dühtől eltorzult arccal kiabálta: - "Mit csimpaszkodsz belém, te kolonc? Hát már soha nem szabadulok meg tőled?" és eltűnt a tömegben. ... Ekkor határoztam el, hogy nem erőltetem a gimnáziumot, mert úgysem tudom befejezni a teljesítménybérben dolgozás, meg több-műszak mellett. ... - ez majd megerősíti, mert tényleg kisebb a magzat az idejéhez képest. Mintha nem fejlődne. Mondtam, hogy - egy-két napja már nem érzem a magzatmozgást… Másnap éjszaka nagyon rosszul lettem. Nem tudtam, hogy mi lehet. Iszonyú fájdalmaim voltak. Valaki mentőt hívott a lakók közül, akinek volt telefonja. Bevittek a kórházba és egy VI. hónaposnak megfelelő fejlettségű, de nagyon kicsi súlyú, halott magzatot szenvedtem a világra.
|
TIBORCA története I. 17. |
Bóna Mária Ilona |
2009.12.27. 21:26 |
|
Nekem, viszont, mint a második generáció képviselőjének, ki kellett volna érdemelnem, hogy befogadjanak. Vagy úgy, hogy anya kiáll mellettem, vagy úgy, hogy igyekszem kiérdemelni… Azért is voltam nehéz helyzetben, mert erről semmit nem tudtam. Azt, azonban naponta megtapasztalhattam, hogy akit anyámnak hittem, teljesen elhatárolódik tőlem. Ezzel, szinte „prédájává” váltam újdonsült kolléganőimnek. Ráadásul, nem is akartam magamat elfogadtatni, mert átmenetinek tekintettem a szövetkezeti tagságomat. Éppen ezért, minden retorzió váratlanul és készületlenül ért. Ezek közé tartozott, hogy a fizetésemet nem nekem adták át, hanem anyának. El lehet képzelni, hogy mit éreztem, mikor nekem már csak az üres boríték jutott meg egy aláírás az íven! Amikor kértem a pénzem, hogy hagy osszam be én, azt mondta: - "Kell a pénz Györgyinek kabátra!". Nagyon akartam, és a nagy igyekezetnek végül is megvolt az eredménye. "Pályakezdő" vasaló létemre "kiugróan magas bért" számfejthettek részemre. Mi lett a „jutalmam”? Mint valami bűnjelet, úgy hordozta végig a részlegvezetőnő a fizetési borítékom. Miután leállíttatta a gépeket, pár mondattal ismertette a -családi kötelezettségek és teljesítménybérben dolgozás között őrlődő, családanya-varrónőkből álló - hallgatóság előtt, hogy: - "Ha Tiborca Ilona, frissen szakvizsgázott, fiatalkorú munkaerő ilyen kiugró teljesítményre képes, ez csak úgy lehetséges, hogy laza a norma. Tehát: meg kell szigorítani!"
|
TIBORCA története I. 16. |
Bóna Mária Ilona |
2009.12.27. 21:24 |
|
Május volt és olyan bódító akác-illat, hogy eszembe jutatta azt az érzést, amit már évek óta próbáltam elnyomni magamban. Nem röhej? Csinos fiatalasszony voltam, ifjú házas és le kellett mondanom a szerelemről! Mert nem mehettem férjhez ahhoz, akit igaz szerelemmel szerettem! Akit, viszont férjemmé tettek, nem tudtam elfogadni! Sőt, ha csak egy légtérben kellett vele lenni, máris rám tört az ismerős menekülési vágy. A nemi aktusokat, vagyis a „házastársi kötelezettség”-emet úgy szenvedtem végig minden alkalommal, mint egy prostituált, aki iszonyodik a „kuncsaftjától”... Hogy, nagyobb nyomatékot adjon férfiúi „tekintélyének”, fölugrott az asztal mellől és telerakta erőspaprika-törmelékkel a tányéromat. Miután nem voltam hajlandó abból a méregből enni, hátulról beleverte a fejemet a tányéromba. Szó nélkül fölálltam, majd a mosdóhoz mentem, hogy lemossam az arcomról, meg az előreomló hajamról a lecsót. Bercze azonban nem érte be ennyivel. Egy hirtelen mozdulattal lesöpörte az asztalról az ételt. Olyan ügyesen tudta már csinálni, hogy a repülő tányérok egy félkörívet írtak le, miközben a rajta lévő étel is félkörívben szétszóródott róla. A kis konyha faláról és berendezéséről, mindenhonnan tojásos lecsócafatok lógtak.
|
TIBORCA története I. 15. |
Bóna Mária Ilona |
2009.12.27. 21:21 |
|
„Otthon” azzal a rossz hírrel fogadtak, hogy a beígért albérletet közben kiadták másnak. Erre Bercze odacuccolt anyuékhoz. Azt hitte, hogy majd a gyereküknek tekintik én utánam! Hogyan mondhattam volna el neki, hogy: „Ez az egész házasságkötősdi is arra ment ki, hogy elvigyél a háztól? Hogyan lehet egy gyereknek ilyesmit elmondani a szüleiről? Ezt, már úgy mondta, hogy a hátát láttam kifelé menet. Elakadt a lélegzetem is az indulattól. Még soha nem éreztem ilyet addigi életemben. De még soha nem is bánt így velem senki! Utána rohantam, hogy magyarázza meg nekem miért hazudozik és bántalmaz egyfolytában, amikor én soha nem bántottam? Aztán, arra gondoltam, hogy nem szeretem őt. Biztos, érzi, hogy még mindig Jóskát szeretem és ez bántja annyira! De, hiszen én erről nem tehetek! Nem én „csináltam föl” magamat! Gondoltam már én is az ő szavaival a gyerekre. Bercze gyerekére, akire már az apja is kimondta a „halálos ítéletet”.
|
TIBORCA története I. 14. |
Bóna Mária Ilona |
2009.12.27. 21:15 |
|
- Szereted te a Jancsit egyáltalán? Nem csak ez miatt mész hozzá? És ekkor úgy bökött a mutatóujjával a hasam felé, hogy megrémültem tőle. Ez a mozdulat döbbentett rá a bennem fejlődő kis élet iránti felelősségemre. Megszólalni sem tudtam. Csak azt éreztem, hogy el akarok innen menni, de úgy hogy soha többé vissza se jöjjek az életben! - Csak „ezért”, nem kell férjhez menni. Szépen elmegyünk az orvoshoz, és utána ugyanúgy élhetsz, mintha meg sem történt volna!- Gyere csak husikám! Most úgy ellátom a bajodat, hogy zamek!Mondta, miközben megfogta erősen a karomat és valósággal elvonszolt a szobánkba. Ott, úgy nekem esett, hogy a durva közösüléstől elöntött a vér. Még ő is megrémülhetett a látványtól, mert elrohant – állítólag – az orvosi rendelőbe. Hozott vattát, meg egy lavór vizet, mert nem volt fürdőszoba a szobánkban. Nem tartott sokáig a riadalma, mert mihelyt elállt a vérzés, meg akarta ismételni a nemi akcióját.
|
TIBORCA története I. 13. |
Bóna Mári Ilona |
2009.12.27. 21:12 |
|
Nagyon szomjas, és éhes voltam. Amikor letette a pincér (aki haverja volt Berczének) az asztalra a szörppel(?) teli poharat, Bercze viccesen felfelé mutatott, mondván: - „Ott repül a kismadár!” „Vettem a lapot”, mert azt hittem, hogy fel akar vidítani és odanéztem, ahova mutatott. Azt hiszem, ekkor tett bele valamit az italomba. Mert, amikor jóízűen meg akartam inni, éreztem, hogy nem esik jól. Meg is jegyeztem: - Ez nagyon keserű. Majd, hirtelen olyan rosszul lettem, hogy haza kellett menni. Csakhogy Bercze nem hazavitt, hanem teljesen máshova. Valami- füves- gazos területen botladoztam mellette, amint valósággal vonszolt magával. Fűcsomóval az ökölbe szorított kezemben tértem magamhoz a fájdalomtól. Majd újból elsötétült előttem a világ és nem tudtam semmiről. Így arról sem, hogyan kerültem „haza”. Ugyanolyan gyorsan szerettem volna bezárni, mint ahogy kinyitottam, de nem tudtam, mert Jóska a kapuajtó és a kerítés közé tette a lábát. - Mivel bántottalak meg, hogy ennyire haragszol? - Semmivel! Te, semmivel. Engedd a kaput becsukni! Annyira féltem, hogy nem lesz erőm azt a sok mocskot magamban tartani, ami tavasz óta történt velem, hogy „rövidre akartam zárni” a találkozásunkat.
|
TIBORCA története I. 12. |
Bóna Mária Ilona |
2009.12.27. 21:05 |
|
Nem vette észre, én meg nem mondtam el neki, hogy nem írta alá az esti gimibe való jelentkezési kérelmemet a KTSZ elnöke, mondván: - „Nincs szükségem érettségizett varrónőre!” Csakis az idős igazgató bácsinak köszönhettem, hogy ennek ellenére fölvett a dolgozók esti gimnáziumába. Nem mondtam el, mert szégyelltem, hogy otthon mennyire ellenezték a továbbtanulásomat!... „Otthon” aztán átsírtam az éjszakákat alvás helyett. (Akkor még csak sejtettem, hogy nekem soha nem lesz olyan jó a „káder-lapom”, amivel egy akkori katonatiszt összekötheti a magáét. Mert, abban az időben káderlapok kötöttek házasságot káderlappal.)Ismét „megacéloztam” magamat. Ezt ma úgy mondják: „bekeményítettem”.Szükségem is volt rá, mert két iskolában és a munkahelyemen is helyt kellett állnom! Most már kettőnkért is tanultam és kettőnk közös jövője miatt is szerettem volna tanítónő lenni!
|
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Tovább…