TIBORCA történe II. 3. |
Bóna Mária Ilona |
2009.12.28. 21:49 |
- Farkasné! Ne hisztizzen nekem itt, mert levitetem a pszichiátriára! - Én csak sírok… „Ez, az én esetemben teljesen normális.” – Gondoltam elámulva. „Hiszen most tudtam meg, hogy negatív lett a terhességi tesztem. Neki ezt tudnia kellene, hogy nem könnyű feldolgozni. Nekem még sírni sem szabad?” Hökkentem meg. Mert, akkor azonnal visznek a pszichiátriára? Hát ezért nem ment apu soha orvoshoz? Inkább meghalt volna! De anyu állandóan betegeskedett és ő tényleg hisztizett. Hogy létezik az: - neki elnézték. Sőt! Állandóan szanatóriumokban pihente ki az „élet terheit”!- Miért? Lehet nekem egyáltalán gyerekem? Ez volt a harmadik, aki meghalt, mielőtt megszületett volna... Ránéztem és kerestem a tekintetét, mert látni akartam mit érez! Akkor vettem csak észre, hogy mennyire sápadt, szinte fehéres-szürke az arca. És, olyan szomorúság sugárzott a szeméből, mint annak a katonának, akinek először kellett, parancsszóra embert ölnie - Lehet, amennyit csak akar. De, most legalább két évig pihennie kell, hogy testileg, lelkileg fel tudjon készülni egy gyermek kihordására és a szülésre!
|
TIBORCA története II. 2. |
Bóna Mária Ilona |
2009.12.28. 20:35 |
|
Ebben igazuk lehetett, mert lépten-nyomon nyilvánvalóvá vált az a tény, hogy azt a fajta „szocializmust”, amit annak hazudtak, nem az olyanoknak találták ki, mint amilyen én voltam! Sokan lettek öngyilkosok abban az időben olyan szuverén személyiségek, akik nem tudták elviselni, hogy úgy kezelik őket, mintha rászorulnának a szocialista állampárt bürokratikus „gondnokságára”! Depressziómból egyedül egy kisbaba tudott volna kizökkenteni.Úgy látszik nekem ez sem sikerült, mert olyan voltam, mint azok az állatkerti vadak, amelyek fogságban nem szaporodnak… Mindig belekötött valamibe, hogy veszekedést provokáljon. Kitapasztalta, mi az, amivel nagyon meg tud bántani, mert akkor magamtól lemondtam a társaságáról. Most azonban nem hagytam magam.... Mielőtt felmásztam volna arra a bizonyos vizsgálóra, körülnéztem menedéket keresve. Olyan voltam, mint egy vadászaton, a bekerített vad. Amikor beláttam, hogy innen már nincs hova menekülni, fölfeküdtem és széttártam a lábamat. Még a hasizmomat is megpróbáltam ellazítani, hogy könnyebben tudjon vizsgálódni.
|
TIBORCA története II. 1. |
Bóna Mária Ilona |
2009.12.28. 20:35 |
|
A szertartás rettenetes volt. Az anyakönyvvezető, egy ötven év körüli, arisztokratikus külsejű férfi volt. Láttam rajta, hogy sajnálja a vőlegényt, amiért egy furcsa, nálánál idősebb elvált asszonyhoz kell az ártatlannak látszó, baba-rózsaszín arcú ifjút hozzáadnia. Legszívesebben lemondtam volna az „asszonynév” viselésének jogáról is. De Jana2. nem engedte. Nagyon fölháborodott, amikor közöltem vele, hogy nem akarom a nevét viselni… Így, aztán fölvettem a teljes nevét a –né toldattal.... Másodszor is házasságot kellett kötnöm, hogy életben maradjak! Amiért nagyon jó külsejű, szorgalmas ifjú ember volt második férjem, nem éreztem volna kényszernek, hogy végre saját családot alapítsak vele. Ő, azonban továbbra is úgy kezelt engem, mintha „csak” a kollégája lennék… És ez így ment évtizedeken keresztül. Amikor levonták az utolsó részletet is, tervezhettünk újabb beruházást, szintén kölcsönből. Csak meg kellett a „nagyhatalmú” vezetőséggel osztanunk, hogy most meg éppen mi az, amit szeretnénk vásárolni! Akármennyire takarékoskodtunk, soha nem volt annyi pénzünk, hogy bármilyen, nagyobb használati tárgyat, vagy műszaki eszközt be tudjunk szerezni. Ki volt ez találva! Örökös kuncsorgásra, kérvényezgetésekre kényszerültünk, amit soha nem tudtam megszokni.
|
TIBORCA története I. 28. |
Bóna Mária Ilona |
2009.12.28. 20:34 |
|
... engem kértek meg, hogy adjam oda azt a pénzt, amit elvált férjemtől lakáslelépésre kaptam, és gépkocsi-takarékbetétben őriztem. Mondván: - Neked most úgysincs rá szükséged. Megéreztem, hogy ez olyan csapda, amelyből csak vesztesként kerülhetek ki. Ösztönös riadalommal azonnal nemet mondtam. ... Ezt követően, ismét beindult ellenem a bosszúhadjárat. Egy alkalommal, amikor tanszereimet, könyveimet ismét kitették a lakásajtó elé és a kulcs sem illett a zárba, egész éjjel kóboroltam a városban. ... Kiderült, hogy csak házaspárok fizethetnek be a lakásra. Nekünk, a kollégámmal nagyon kellett az a LAKÁS! Ezért, aztán abban is megállapodtunk, hogy összeházasodunk. ... Pancsinak is meg kellett írnom az igazságot! Hosszú levélben próbáltam vele megértetni az érthetetlent.
|
TIBORCA története I. 27. |
Bóna Mária Ilona |
2009.12.28. 20:20 |
|
Egy ilyen alkalom után, amikor nem beszéltünk meg újabb randit, hivatott a legjobb barátjának apja a vezetői irodájába. Bent volt a felesége is, aki nem is dolgozott a cégnél. Le sem ültetett, hanem kerek-perec megkérdezte: - Ugye nem gondolja komolyan ezt a kapcsolatot a fiam barátjával? Amiért egy szót sem tudtam kipréselni magamból, mert majd megfulladtam az elfojtott sírástól, folytatta: - Ne tegye tönkre egy magánál fiatalabb ember életét! Szakítson vele! - Én nem akarok mást, mint családot alapítani. Egy szerető férjről álmodom, akinek szülhetek gyerekeket. Meg saját lakásról… Én semmit nem akarok Pancsira rákényszeríteni! Csak egyet tudok, hogy nagyon szeretem és azt is tudom, hogy előbb-utóbb el kell engednem… - Erről van szó. Jó, hogy így gondolja, és nem kell intézkednem!
|
TIBORCA története I. 26. |
Bóna Mária Ilona |
2009.12.28. 10:35 |
|
Ezek a gondolatok a következő napokban is ott kavarogtak bennem. Tehetetlen dühömben, hogy nem téphetem ki a (spicli)jegyzeteit szobatársam kezéből; hogy nem állhatok oda társaim elé, vagy egy asztal köré ülve nem tehetem meg, hogy minderről őszintén, nyíltan beszélhessek... - Nos, kisasszony, utána néztünk egy kicsit a személyi adatainak. Mondta bevezetőül a személyzetis, ... - Ezzel maga csúnyán becsapott minket, mert kiderült, hogy nem leány, hanem elvált asszony. Maga egy kiemelt helyen dolgozik és egy olyan szervezetnek az egyik vezetője, akinek példamutató erkölccsel kell rendelkeznie. Mivel, magától visszavették az asszonynevét, és ezt csak akkor teszik, ha méltatlannak bizonyul az asszony arra, hogy elvált férje nevét a válás után viselhesse, gondolkozzon azon, hogy lemond és elmegy máshová dolgozni! -Igen, értem a problémáját. A bíróságon külön fölhívták arra a figyelmemet, hogy megtarthatom „asszonynevem” a válás után is. Bizony, kifejezetten le akartak beszélni arról, hogy visszavegyem a saját nevem, ahogy ön mondja: a lánykori nevem – amit édesapámtól kaptam!
|
TIBORCA története I. 25. |
Bóna Mária Ilona |
2009.12.28. 10:32 |
|
A figyelmemet egyre-inkább a terített asztalon lévő étkek kötötték le. Reggelinél és vacsoránál olyan hidegtál volt az asztalra téve, amelyen legalább hétféle kenyérhez-való finomság volt szervírozva. Vastagkolbász háromféle, felvágott és sajtok, krémtúró kétféle halmocskában. Itt, és ekkor láttam először barnakenyeret. Az újdonság erejével hatott rám. Megkentem – vastagon – az első szeletet, majd megpakoltam a sok finomsággal. Míg én a bőség zavarával „küszködtem”, addig a többiek fanyalogva háborogtak a barna-kenyér, meg a túrós halmocskák miatt. Ez is zavart, de az még-jobban, hogy pont azzal a lánnyal kerültem egy szobába, aki állandóan jegyzetelt egy kis noteszba. Sajnos, éppen ő volt az egyetlen, aki állítólag, tudott németül. Nem sok hasznát vettük a nyelvtudásának, mert magyarul sem volt beszédes. Az ismerkedési esten odáig fajultam, hogy kikaptam a szótárt a kezéből és villámgyorsan forgatva a lapokat keresgéltem a szavakat. Mert annyi mondandóm- és főleg kérdezni valóm volt, hogy nem tudtam beérni a gyér fordítással. Arra lettem figyelmes, hogy a – külön erre az alkalomra meghívott – német fiatalokkal úgy beszélgetünk, mintha egy nyelven beszélnénk!
|
TIBORCA története I. 24. |
Bóna Mária Ilona |
2009.12.28. 10:23 |
|
Történt ugyanis, hogy ez után a nyár után következő tanév szeptemberi tanévnyitóján a dolgozók közgazdasági szakközépiskolájának osztályfőnöke fölolvasta azok nevét, akiktől -„meg kellett válni a nyár folyamán”. Ők azok, akik „rosszul mérték föl képességeiket, erejüket és már az első évfolyamon nem voltak képesek velünk lépést tartani”. Még a vér is kiment a fejemből, amikor meghallottam a nevemet. - Nekem sikerült az év-végi vizsgám. Be is iratkoztam a második évfolyamra. Mondtam kétségbeesve.... Az osztályfőnök vetett véget a vitának. - Az nem lehet, mert nincs itt a bizonyítványa!... Egy szó nélkül letettem a tanári asztalra a kinyitott bizonyítványomat és leültem a helyemre.Visszamenve az osztályba, megeredt a könnyem. Egy láthatatlan skarlátbetűt égettek a lelkembe. És, valóban úgy is kezeltek, mint egy erkölcstelen, kipellengérezett, parázna nőszemélyt.
|
TIBORCA történet I. 23. |
Bóna Mária Ilona |
2009.12.28. 10:18 |
|
Majd éjszaka, a közben felszabadult konyhaasztalon könyvviteleztem, matekoztam. Három-négy órákat aludtam. Szerencsére fiatal voltam és - ha leszámítjuk a gyakori, migrénes fejfájásokat - egészséges. És nagyon elszánt. A lelki terror velem szemben újult erővel folytatódott, amibe apa is bekapcsolódott. Egy napon megjelent egy velem hasonló korú lánnyal, akit úgy mutatott be anyának, hogy: ... Henrietta. Apa körbehordozta a házban és meg akarta győzni anyát, milyen nagyon jól járnának vele, mert ő biztosan hálás lenne, öregségükben a támaszuk, nem úgy, mint "az"! És itt felém intett a fejével. Anya lehajtotta a fejét és csak sóhajtott: - Te tudod... mondta halkan. ... Nem tudom, hogy mi ütött belém, de nekiugrottam a tizenöt kilogrammal nehezebb és körülbelül húsz centiméterrel magasabb nőszemélynek. Lehet, hogy a húsz év alatt fölhalmozódott indulat tört utat magának, ami megsokszorozta erőmet? De úgy vágtam Györgyit a sublótra, hogy csak úgy nyekkent.
|
TIBORCA történe I. 22. |
Bóna Mária Ilona |
2009.12.28. 10:15 |
|
Mintha a költött rosszhírem megelőzött volna. Nyeldestem a könnyeimet befelé, amikor rájöttem, hogy anya is szövetségese lányának az én kiutáltatásomban. Az összetolt asztaloknál ugyanis nem volt helyem, majd amikor anya és sógornője, meg Györgyi fölszolgált, derült ki, hogy ennivaló sem jutott. Sőt, igen határozottan tudtomra adták, hogy nekem nem is jár, mert rám "nem számítottak".... Ott ültem, mint egy Hamupipőke és hang nélkül megeredt a könnyem.... Milyen elvetemült nőszemély lehettem a szemükben! Vajon mivel érte el Györgyi mindezt? Azóta sem tudtam meg, ugyanis Györgyi csak akkor állt szóba velem, ha pénzt kért kölcsön. Akkor még köszönt is előtte. Ezek után már biztos voltam abban, hogy ez a veszély sem fenyeget. Tévedtem! Erre kitalálták, hogy nekik "nem kell albérlő gyerek", vagy haza adom az összes keresetem, vagy: "le is út, meg fel is út!". ... Nem is kellett több anyának! Elvágódott az ággyal párhuzamos szőnyegen. Leánya teátrálisan, zokogva ráborult... Szerettem volna "húgomat" is megnyugtatni, ezért anya fölé hajolva megnéztem az arcszínét, megfogtam a csuklóját, miközben éreztem az egészséges egyenletességgel és erősséggel lüktető pulzusát. - Tökéletes, megnyugodhattok! Nincs semmi baja! Ezt úgy nevezik, hogy hisztéria. ... Anya erre, mint egy "Keljfeljancsi" hirtelen felült és valami rettenetes, mélyről jövő hangon azt kiabálta: - Légy átkozott! és visszahanyatlott a szőnyegre.
|
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Tovább…