TIBORCA történe II. 13. |
Bóna Mária Ilona |
2010.01.14. 11:38 |
Kisebbik fiam első születésnapján költöztünk Pesterzsébetre. ... A komfort nélküli szoba-konyhás-éléskamrás házból azonban egy nyár alatt - férjem és szakmunkás barátai - komfortos, fürdőszobás házat varázsoltak. Semmitől nem szenvedtem úgy a lakótelepen, mint a magánytól! Ekkor még nem sejtettem, hogy előbb-utóbb itt is az vár majd rám: a magamra-maradás… Anya gyorsan gyógyult. Bizakodó szívvel és tele reménnyel közöltem vele a hírt, hogy - itt lakunk a szomszéd utcában. Annyira biztos voltam benne, hogy szeretni fogják a három gyereket legalább, ha már engem nem szerettek! Felsikoltott, amikor ez eljutott a tudatáig és azt mondta: - "Szent ég! Még csak ez hiányzott! Aztán nem lesz ám ide átfutkosás örökké azzal a sok kölökkel!" Nagyon-nagyon fájt, annyira, hogy azt hittem ennél rosszabb már nem jöhet. Dehogynem! ... Apa olyan elutasító lett, amilyen még soha. Olyan lett, mint aki végleg leszámolt velem. Kisfiam csak annyit kérdezett: - "miért nem köszön nekünk a "nagypapa"?”... Ismét beteg lettem A gyengeségtől a gyerekeket sem tudtam ellátni. Ekkor átjött anya, és nagyon összeszidott, hogy feléje sem nézünk:- "Tőletek akár fölfordulhatna az ember!" - nyöszörögte az ilyenkor szokásos: „nagybeteg” stílusában. Férjem nem bírta tovább és rendreutasította anyát.
|
TIBORCA történe II. 12. |
Bóna Mária Ilona |
2010.01.14. 11:37 |
|
A következő nyáron megszületett harmadik gyermekünk. A szülés előtt három nappal anya agyvérzést kapott. ... Nagyon rosszul esett, hogy csak Györgyit ismerte föl és állandóan őt kérdezgette, hogy van-e teje, tud-e szoptatni? "Húgom", pedig úgy válaszolgatott neki, mint aki érti, és mint akinek ez természetes.... Szeptemberben Orsolya iskolás lett. Napközibe nem vették föl, mert az "anyja nem dolgozott, otthon volt gyesen"! Most már két kisgyereket kellett árkon-bokron át, rángatni ebédidőben, ebéd utáni alvásidőben, hogy nővérkéjüket hazakísérjék. Útközben elfolyt a tejem, mert szoptatási időre esett a mindennapos kényszerű "kirándulás", miközben kisbabám éhesen ordított a babakocsiban!... Míg - apajogú társadalmunkban - ő volt a hivatalos "gondviselője" a családnak, addig én gondoskodtam mindenről és mindenkiről, még férjemről is. Igaz, közben a semmire nem elegendő segélyen kívül nem volt önálló jövedelmem, tehát férjem negyedik eltartottja lettem. Öt szakmával nagyon rossz volt olyan férfi eltartottjának lenni, aki pont az "emancipáltságomat" kérte rajtam számon három gyerek mellett is!
|
TIBORCA történe II. 11. |
Bóna Mária Ilona |
2010.01.09. 06:50 |
|
Visszatérve kislányomra: az óvoda nem tartotta iskolaérettnek. Berendeltek, hogy aláírassanak velem egy kérdőívet.Az anyák napi műsor óta már ezen sem lepődtem meg. Azon azonban igen, ahogy előadták az indoklást:- "Farkas Orsolya tipikusan beszűkült, gyeses gyerek, még beszélni sem tud. Még egy-két évig nem lesz iskolaérett." - "Hogy-hogy még beszélni sem tud? Már egy éves korában kerek mondatokkal fejezte ki magát, meg foglalkoztam is vele..." - "Akkor meg agyonnevelte. Van ilyen. Ugyanaz a reakció abban az esetben is. Nagyon nehéz a bolond(!) gyereket megkülönböztetni a zsenitől. Mindkettő eltér az átlagtól. Különben is minek magának ez a harmadik gyerek, ha ennyi problémája van?" Minden esetre kértem gyermekem pszichológiai vizsgálatát. ... A foglalkozásokat vezető szakemberek nagyon természetesen, kedvesen és leginkább szakszerűen viselkedtek a gyerekekkel. Orsolya iskolaérettnek bizonyult. De nem is ez volt a legfontosabb, mert ha valóban nem lett volna az, én lettem volna a legjobban amellett, hogy ne menjen még iskolába! "Kiderült" az is, hogy: "Orsolya, nagy mesemondó és ezért szeretni fogják az iskolában". Nem is értették, hogy hogyan merült fel az iskolaéretlenség, meg, hogy nem tud beszélni?
|
TIBORCA történe II. 10. |
Bóna Mária Ilona |
2010.01.09. 06:49 |
|
Bizony mondom: elutasítás volt a válasz, méghozzá nem is akármilyen módon! - "Nem mehet haza csak ebéd után, mert meg kell tanítanunk rendesen: késsel-villával étkezni!" Tetszik érteni? Mintha én kézzel-lábbal evésre tanítottam volna otthon! Bántott ez a stílus. Alig vártam, hogy végre szakemberekkel beszélhessem meg a nevelési problémáimat. Helyette úgy kezeltek, mint aki illetéktelenül tolakodik. Azért, azt megkérdeztem, hogy:- Milyen volt Orsolya első napja? Hamar meg is bántam, hogy kérdeztem, mert a következő választ kaptam:- Minek akarja azt maga tudni, hogy milyen a gyerek az óvodában?... Tudomásul kellett vennem: egyetlen lehetőségem, hogy legalább saját gyerekeimet nevelhetem! Végigjárva a környék iskoláit, kiderült, hogy rám nincs szükség a pályán. Tudomásul véve a dolgok ilyetén alakulását, kezdtem lemondani arról, hogy tanítónő legyek. Férjem, azonban nem tudta elfogadni döntésemet.
|
TIBORCA történe II. 9. |
Bóna Mária Ilona |
2010.01.09. 06:48 |
|
A következő év nyarán, azután apa azzal keresett meg, hogy: - Nem akarsz leutazni Boriskához, mert az egyik galambász barátom levinne gépkocsival? Ott, ahogy feküdt "Nénikém" az ágyban, rettentem meg attól, hogy talán még meg is halhat, annyira beteg. Olyan gyönge volt és verejtékezett, de a fekete szeme úgy ragyogott, ahogy nézett, nézett: úgy, ahogy énrám addig még soha senki sem! (Anyósom szemében láttam ezt a ragyogást, amikor gyerekeit, vagy unokáit nézte.) Annyi mindent szerettem volna Neki, csak Neki mondani! De apa ott ült mellettünk és figyelt. Nem volt alkalom még egy utolsó "őszintére" sem. Én megígértettem Vele, hogy meggyógyul. Ő, pedig megígértette velem, hogy a leveleit eldugom: - "nehogy "Anyuka" meglássa!" - "Miért?" Kérdeztem meglepetten. - "Azért, mert, akkor azt hiszi, hogy őt nem szereted, és olyankor nagyon tud bántani…" Azóta sem kaptam senkitől választ arra, hogy haldokló "nagynénémnek" miért ez volt az utolsó, legfontosabb kívánsága?!
|
TIBORCA történe II. 8. |
Bóna Mária Ilona |
2010.01.09. 06:47 |
|
Kicsi lányom meg bárányhimlős lett és ezért karanténban voltam vele otthon. Bele voltam a magányosságba betegedve. Levelet írtam a Magyar Rádió Lányok-asszonyok „Falkórság” című műsorának. Ki is jött hozzám Petrányi Judit, hogy riportot készítsen. Csak a lényeget nem adták le: a kismamaklubok létrehozására tett javaslatomat.
|
TIBORCA történe II. 7. |
Bóna Mária Ilona |
2010.01.09. 06:46 |
|
Hamarosan elkészült az új személyi igazolványom is a saját nevemen, amiben már szerepelt gyermekem is és az iskolai végzettségemnél, hogy érettségizett vagyok. Nem kis elégtétellel vettem át ezt az új személyi azonossági igazolványt… Akkor még nem sejtettem, hogy mennyit kell még nekem ezért szenvedni!
|
TIBORCA történe II. 6. |
Bóna Mária Ilona |
2010.01.09. 06:40 |
|
Férjem, akivel egyedül megoszthattam volna boldogságomat, előzékenyen átengedett azoknak, akik olyan módszeresen megkeserítették egész keserves kis életemet! Még ekkor is övék volt a főszerep! Nándi, pedig ott állt az ágy végében, olyan szomorúan, mint aki gyászol!... „Anyuka” szörnyülködött és ájuldozott azon, hogy hogyan nézek ki. Már azt hittem, hogy mindjárt ott is tartják, mint beteget, mert azonnal igénybe vette az ápoló személyzetet. Végül is próbáltam kedélyeskedni, hogy megnyugtassam. Györgyi is hozta a megszokhatatlan rossz formáját: - „Aztán miben fog aludni az a gyerek, van-e már kelengyéje?” Férjemre néztem kérdőn, mert megígérte, hogy mindent beszerez. De neki fogalma sem volt arról, hogy miről esik szó körülöttem, mert olyan asszonyi kárálással vettek körül. ... Állítólag ott anya is „adta önmagát”, amikor megmutatták neki Orsikát, mert felsikoltott, hogy: - „Milyen ronda!” és újfent elájult. Anya viselkedése, mint mindig, ekkor is rendhagyó volt. Körülbelül négy hónapos lehetett Orsika, amikor anya ránk csöngetett. Belépett a szobába, majd megcélozta a kiságyat és fölé hajolva csak sírt és sírt. Először azt hittem, hogy végre megszólalt benne valami anyai- nagyanyai érzés, de nem, mert a következőt mondta: - Szegény gyerek! Lehet, hogy bolond lesz! Neked nem lett volna szabad gyereket szülnöd! ... Györgyi férje volt az, a korábbi vőlegény. Úgy nézett most is, mint akkor régen… Amikor Györgyi csatlakozott hozzá, hallottam amint kérdezi: - Ez, meg ki volt? - Az Ilus. Volt a válasz. - Ez? Nem létezik! Hogy néz ez ki, mint egy tehén!
|
TIBORCA történe II. 5. |
Bóna Mária Ilona |
2010.01.08. 10:21 |
|
Már harmadik napja a szülőszobán voltam. Nem mertem jajgatni, amikor nagyon-nagyon fájt. Nem akartam a szülésznő és az orvos terhére lenni. Szerettem volna, ha minden lezajlik a természet rendje szerint. A „természet” nálam valami miatt nem tudott működni. A méhszájam görcsöt kapott (a félelemtől?) és ettől, meg a túl sok magzatvíztől kispanolt méhemtől nem tudtam kitágulni.... Már éppen meg akartam kérdezni, amikor kitoltak a beugróból és az orvos megvizsgált. - Négyujjnyi a méhszáj és olyan kemény, mint a gumiabroncs. Ez görcs. Adok egy görcsoldó injekciót, hátha segít! Jött egy másik orvos, aki szintén megvizsgált és javasolta a burokrepesztést. A rengeteg magzatvíz elfolyása után, a kifáradt méhem újra kezdte összehúzódásait. Láttam az orvos fölém hajoló arcát, amint a kis, tölcsérszerű hallgatóval a hasamon hallgatózott. - Én nem hallok semmit. A szülésznő, ahogy akkoriban mondták: a „madám” átvette a kis hallgatót és ő is azt mondta:- Nincs szívhang.- Mit csináljunk most? Megindult szülésnél már császározni sem lehet.
|
TIBORCA történe II. 4. |
Bóna Mária Ilona |
2010.01.08. 09:27 |
|
Meg is írtam az összes írásbeli érettségi dolgozatot. A könyvvitel írásbeli volt az utolsó. Ezt követően a folyósón gyülekeztünk az eredményhirdetéshez. Az osztályfőnöknő, aki a könyvvitelt tanította - és aki második év elején ki akart ebrudalni az iskolából, majd meg is buktatott harmadik évvégén - odajött az izgatott társasághoz. Kérdezgette osztálytársaimat: - Aztán, mit kezdenek a többiek a sok szabadidejükkel? Hát ezt már nem bírtam szó nélkül hagyni. - Végre elolvashatom a könyvújdonságokat, vagy azokat a klasszikusokat, amelyekre eddig – az iskola miatt nem volt időm! Vagy elmehetek végre színházba, moziba, kirándulni… és a szabadságomat pihenésre használhatom nem az örökös vizsgázásokra. - Ilonka fogd be a szád! Sziszegte a foga között a padtársnőm, miközben belerúgott a lábamba. - Gondolja? Szólt utánam az osztályfőnöknő, majd elviharzott, hogy megnézze: megszületett-e már az eredmény.Padtársnőm, pedig vészjóslón kijelentette, hogy- „Most majd megnézheted magad, meg az érettségi bizonyítványodnak is búcsút mondhatsz!”... Sajnos az én nevem kimaradt a felolvasás során. A padtársnőmét, viszont érthetően hallottam. Ekkor ránéztem és nagyon elégedetten csak ennyit mondott:- Ugye megmondtam?
|
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Tovább…