TIBORCA történe III. 1. |
Bóna Mária Ilona |
2010.01.25. 18:33 |
A felvételi procedúrához tartozott, hogy az óvoda egyik munkatársa kijött hozzánk, a leendő óvodáshoz(!) környezet-tanulmányra. Az óvónő kikérdezett a családunkra vonatkozó mindenféle adatról. Csupa, magánéletünkkel kapcsolatos adatokat is ki kellett szolgáltatnom. Szabályosan lekáderezett. Éreztem: attól függetlenül, hogy Misike még egy percet sem töltött el az óvodában, máris egy skatulyába lett a kis személyisége zárva! ... Nálunk ez úgy volt, hogy elsősorban anyjuk voltam gyermekeinknek és csak másodsorban felesége az apjuknak. Aki, viszont úgy kezelte gyermekeinket, mintha ők csakis az én gyerekeim lennének és „előkelő nagybácsiként” időnként leereszkedett hozzám, hozzájuk. ... Csak azt tudtam Irénnek elmondani, hogy - valójában csak papíron vagyok férjnél. Úgy tekints rám, mint egy leányanyára, aki testileg-lelkileg magányosan neveli a három gyerekét - Próbáltad egy kis kedveskedéssel, szexszel levenni a lábáról? Hiszen, a férfiak olyanok, ha az a bizonyos rendben van, akkor akár a feje tetején is táncolhatnak a gyerekek! - Ez nem működik Nándinál. Neki semmit nem jelent a szex. ...Jó lenne képesítés nélküli tanítónak elhelyezkedni, mert akkor én is továbbtanulhatnék. Mert, akkor – csakis akkor(!) - egyenrangú partnerként kezelne. Vagyis, emberszámba venne. - Ne a tanuláson gondolkozz! Hozd előbb rendbe a házasságodat!
|
TIBORCA történe II. 22. |
Bóna Mária Ilona |
2010.01.25. 18:31 |
|
... Közben-közben megkérdezték:- Hogy érzi magát? - Köszönöm jól. - Egy kicsit még el is aludt, pedig csak akkora adagot kapott a fájdalomcsillapítóból, mint egy tizennégy éves gyerek. Gratulálok, mert nagyon fegyelmezetten és mozdulatlanul fekszik több-mint harminc perce. Maradjon is így, mert a sérv közelében minden milliméteren életfontosságú szervek vannak. „Jaj, de jó, hogy nem mozdultam meg az előbb, amikor már zsibbadtnak éreztem a fenekemet!” – gondoltam ijedten. - Olyan kicsi lesz a vágása, hogy a bikiniből sem fog kilátszani! - Köszönöm… - rebegtem meghatottan. Igen, meghatódtam attól az érzéstől, hogy egy olyan ember operál, akinek még az esztétikumra is kiterjed a figyelme. És: mindez velem kapcsolatban?! Azt hiszem negyven percig tartott - mindennel együtt - a műtét. Ez alatt a negyven perc alatt éltem át először - életem addigi harminckilenc éve alatt - hogy fontos vagyok! Egy „vadidegen” ember méltányolta, hogy még három gyerek kihordása és világrahozatala után is olyan szép, sima maradt a hasam, hogy bikiniben strandolhatok! Ezt nem akarta egy óriási sebhellyel „elrontani”!
|
TIBORCA történe II. 21. |
Bóna Mária Ilona |
2010.01.25. 18:29 |
|
Soha nem felejtem el, amint rádobták a láncos hurkot Kormos nyakára és bevonszolták a rácsos fémketrecbe, majd feldobták a ketrecet a furgon fémplatójára! Még egy utolsó pillantást vetettem a kutyára. Találkozott a tekintetünk. A fekete gombszemek olyan kétségbeesetten-szomorúan néztek rám, hogy míg élek nem felejtem el azt a pillantást! - De, azt hiszem beteg volt ő is, amikor elvitette Nándi a zöldkereszttel. - Akkor orvosi kísérletre fogják használni…- mondta apa.- Itt van. Aztán többé ne vállaljatok kutyát, mert nektök nem való!- Hogy mondhatsz ilyet? Én láttam, hogy milyen nagyon bearanyozta a gyermekeim életét az elmúlt öt hónap alatt!- Mégiscsak az urad a házigazda! Neki nem való semmilyen jószág, mert nincs szíve, érzéke hozzá! Nándi másnap nagybevásárlást rendezett a közeli ABC-ben. Még édességet is vett a gyerekeknek. Némi elégtételt éreztem, amikor Orsi megjegyezte: - De jó lett volna, ha előbb tudsz apu pénzt szerezni! Akkor meg tudtuk volna a kis Buksit gyógyíttatni. - Még mit nem! Az olyan luxus, amit mi nem engedhetünk meg magunknak! - A Móniék még nálunk is szegényebbek és mégis elvittek egy kiskutyát. Kérjük tőlük vissza! - Még csak az hiányzik! Vagy én, vagy a kutya! - Inkább a kutya… Mondta kis-Nándi csendesen, alig hallhatóan. Majd felállt az asztaltól és lefeküdt az ágyára. Belefúrta fejét a kispárnájába. Éreztem: sír.
|
TIBORCA történe II. 20. |
Bóna Mária Ilona |
2010.01.21. 23:46 |
|
Magamra kanyarítottam az otthoni dzsekimet és kiszaladtam a kapuhoz. Ropogott a hó a körömcipőm alatt. Irénkéék újra megnyomták a csöngőt és még trombitáltak is a magukkal hozott színes papírtrombitával. Igazi szilveszteri hangulatot varázsoltak abba a házba, amelyben eddig a szomorúság volt az uralkodó hangulat. Alig nyitom ki a kaput egy feketeség szalad befelé a kertbe. De úgy, mintha hazajött volna! Egy fekete, hosszú szőrű juhászkutya volt! Kedves, játékos, mint a vendégkutyánk.- Ez a tiétek! Nektek hoztuk.
|
TIBORCA történe II. 19. |
Bóna Mária Ilona |
2010.01.20. 20:04 |
|
- Vagy én, vagy a kutya! -mondta Nándi meggondolatlanul, mert ezt hallva, a fiúk is előjöttek a szobából. - Van neked fogalmad arról, hogy egy ekkora dög mennyit eszik? - Igen, van. - Könnyen elvállalsz minden marhaságot a másik kontójára. Jó lenne, ha csak azt a pénzt költenéd, amit te keresel! - Hát ez nem volt tisztességes tőled! Tudod, hogy semmivel nem bántasz meg jobban, mint azzal, hogy azt veted a szememre: nem hozok pénzt a házhoz! Tudod, hogy nincs kire hagyni a gyereket, míg dolgozni mennék! Arról sem tehetek, hogy a maszek nem hozott több varrnivalót! ... délelőtt csöngetnek. A kutya gazdái voltak. ...- Anyu, mondd, hogy szeretnénk egy kiskutyát! Közben kijött férjem is üdvözölni a házaspárt. Lekezelt velük, majd elkezdett morogni, hogy - sokat eszik egy ilyen kutya, meg most egy hétig mi etettük… - Látom, szeretnének a gyerekek is kutyát. Majd az alomból hozunk egy kölyköt – hálából… - Nem is tudom, hogy kell-e nekünk egy kutya? Ezzel is sok gondunk volt… - mondta férjem. ... - És? Hova lett? - A buszról benézve az udvarunkba, meglátta a gazdája és elvitte. - Egy hétig etettük és még egy kölyköt sem voltak képesek adni az alomból, pedig megígérték. - Ezt már Nándi mondta. Nem is gondoltam, hogy szívesen vette volna, ha hoznak egy kiskutyát? Mintha egészen mást mondott volna a kutya gazdáinak? Alig bírtam megállni, hogy ki ne bökjem az igazságot! „Nándi nem tűrné meg…” Nem mondtam semmit, mert csúnya dolognak tartottam, ha házaspárok kibeszélik egymást. Inkább hallgattam. Ezért az „elhallgatás”-ért aztán később nagy árat fizettem.
|
TIBORCA történe II. 18. |
Bóna Mária Ilona |
2010.01.19. 19:42 |
|
Ott hagyott engem a kutyával és a problémával. Azt hiszem tavaszi szünet volt az iskolában és éppen otthon volt a két iskolás gyerek is. Visszamentem a házba. Gondterhelten elmondtam nekik, hogy - itt fekszik egy kutya, a kapuban és kéretlenül mindenkit megugat, aki el mer menni a házunk előtt. Így, mindenki azt hiszi, hogy a mi kutyánk. Aki becsöngetett az előbb, összeszidott, amiért „kizártuk a kutyánkat”. - Engedjük be! – Hívjuk be! - De jó lenne! Mondták a gyerekek „sztereóban”, szinte egyszerre. - Nem lehet, mert ez egy nagy kutya és még megetetni sem tudnánk semmivel. - Én, majd nem kérem az ebédemet, hanem neki adom… - Én, meg a vacsorámat… Mire bármit is mondtam volna, Orsi már be is engedte a nagy állatot. Azonnal elkezdett vele a kertben futkározni, hancúrozni. „Ezt a kutyát az Isten küldte, hogy ne legyünk annyira magányosak! Alig tettük ki a rajzlapot a kapura, hamarosan a nagy kutyaugatást csengetés követte. Szaladtam a kulccsal. - Mi ez a nagy dög? - kérdezte férjem köszönés helyett. - Remélem, nem hiszitek azt, hogy itt maradhat? Most azonnal ki kell zavarni az utcára!
|
TIBORCA történe II. 17. |
Bóna Mária Ilona |
2010.01.19. 19:34 |
|
- Na, meséld csak el szépen, hogy is volt?! - Réka hajában tetűt talált a nagymamája, ezért bejött az iskolába reklamálni. Ekkor kihívták a körzeti védőnőt és sorban ki kellett menni, és mindenkinek megnézték a haját. - De ezt az üzenetet a napközis tanító néni írta be, nem a védő néni. Hogy lehetséges ez? - Az úgy volt, hogy a Tünde néni segített a védő néninek és ő is szólított gyerekeket, akiknek megnézte a fejét. Nekem hozzá kellett kimenni és az enyémet ő nézte meg. - Hogyan nézte meg, ha nem tudja megkülönböztetni a hajtetű serkéjét, vagyis petéjét a hajkorpától? - Úgy nézte meg, hogy nem is nyúlt hozzá a hajamhoz, hanem megfogta a csuklómat, és a fejemhez verdeste a kezemet. Így ni! – Mutatta. – És, akkor látta meg a „valamit” a hajamban. Azután kiállított engem meg még két gyereket a táblához és elkérte az ellenőrzőnket. Én meg sem néztem, hogy mit írt bele. ... Leültem Orsi íróasztalához és kimásoltam az Emberi testből az ide vonatkozó részt az üzenőbe.Majd, kifejeztem nemtetszésemet a méltatlan bánásmód miatt. Azt hiszem, hogy arra is megkértem a „tanító nénit”, hogy ugyanolyan nyilvánosan kérjen elnézést a történtek miatt, mint amilyen nyilvánosan megszégyenítette gyermekemet!
|
TIBORCA történe II. 16. |
Bóna Mária Ilona |
2010.01.17. 13:05 |
|
Emlékezzünk csak arra, hogy mennyire számon tartották az akácfákat a saját kertünkben! Hogy megdorgáltak az öreg szőlőtőkék kivágása miatt! Milyen egy ország ez, ahol az embergyerek annyira sem fontos, mint egy öreg szőlőtőke? ... Ha ezt az ajánlatot nem fogadja el, akkor ő is olyan sorsüldözött, diszkriminált emberré vált volna a kommunista hatalom szemében, mint én. Akkor, bizony semmi más nem maradt volna nekünk, mint a pártállami „gondoskodás”! Vagyis, tengethettük volna az életünket egyik hónapról a másikra, a segélyekre várva! A vállalati „nagyvezírek” élcelődve röhögtek rajta, amikor szódavizet készítettem, hogy azzal oltsák szomjukat! Azt hiszem, férjem ekkor „vadult be” igazán. Ekkor határozhatta el, hogy addig nem nyugszik, míg neki is nem telik külön szobára és mindarra a luxusra, amivel a főnökei rendelkeznek. Mi más miatt követett volna el mindent, hogy bizonyítékát adja annak: ő valójában mindenben elhatárolja magát tőlem! Emiatt kialakult feszültségét úgy vezette le, hogy örökösen engem hibáztatott azért, amiért nem volt jól jövedelmező állásom; amiért negatívan diszkrimináltak a dolgozók iskoláiban; amiért „nem tanultam” fiatal koromban, hanem inkább férjhez mentem „helyette”; a szüleimmel megromlott kapcsolatomért; azért is, hogy nincsenek barátaink…
|
TIBORCA történe II. 15. |
Bóna Mária Ilona |
2010.01.17. 12:49 |
|
Fölnyaláboltam az én drága kicsi fiamat és kivittem a vécére – még mielőtt „bent megy ki”! Ráültettem a vécékagylóra. Ha nem tartom meg, belecsúszott volna. Annyi ereje sem volt már, hogy meg tudta volna tartani magát! Most láttam csak, hogy mennyire lefogyott. Soha nem volt kövér, pláne mióta óvodába járt! Három éves kora óta csak fogyott és fogyott. Egyik asztmás roham követte a másikat, hogy ne legyen a baj sem olyan egyhangú, időnként krupptól fuldokolva vitte a mentő a kórházba. Ide, viszont panaszmentes állapotban lett behozva - teljes kivizsgálásra - hogy megtudjuk: „mire allergiás ennyire”. Most itt ül átlátszón, szürkén. Pici orrán gyöngyöző hidegverejtékkel, remegve a gyengeségtől.Még három nap telt el, mire: egy szerdai napon, saját felelősségünkre hazahozhattuk Misikét! Ült az ölemben a fogaskerekűn. Ujjongó boldogság ömlött szét egész testemben, lelkemben. Ilyet akkor éreztem, amikor megszületett. Átöleltem és hálás szívvel gondoltam arra, hogy: „most milyen jó nekem, mert ismét van kit oltalmazón ölbe vennem”!
|
TIBORCA történe II. 14. |
Bóna Mária Ilona |
2010.01.14. 11:38 |
|
... a vidékről toborzott, munkásszállón elhelyezett 1200-1500 építőipari szakmunkástanuló - a három tanulóéve alatt - miért csak a szálló-munkahely-képző-kocsma-szálló útvonalat ismerhette meg a fővárosból, a világ egyik legszebb városából? Annyira foglalkoztatott a probléma, hogy még a gyes alatt elkészítettem a "Szakmunkástanulók patronálásának lehetséges módjai" című dolgozatot és megküldtem a Vállalat Illetékes Vezetőinek. Választ sem kaptam, csak üzenték, hogy: „Törődjön a saját gyerekeivel!”. ... Miután elfogytak az egy év alatt igénybe vehető betegápolási táppénzes napjaim, kénytelen voltam fizetés nélküli szabadságot kérni a vállalat "legfelsőbb" vezetőjétől, a párttitkártól. Kaptam egy hónapot, és amikor az sem volt elég, - mert Misi három nap után újból rákezdte a furcsa, kruppos köhögést, miközben belázasodott - ismét kérni kényszerültem, amit a következő, törvénytelen megjegyzéssel utasítottak el: - "Ha magának nincs szüksége a fizetésre, lépjen ki!". ... Nap és pengeéllel vágódtak sugarai az arcomba. Kicsalta könnyeimet. Most nem éreztem melengető melegét. Fázósan összébb húztam kopott kabátom és sálam magamon. - Sehol egy gyerek! Zökkentem vissza rosszat sejtve a valóságba. Egyre csalódottabb voltam. Úgy képzeltem, hogy az én szöszi buksim már a kapunál észrevesz és szalad felénk. Én, leguggolok, mint máskor és kitárt karokkal elkiáltom magam: „Kijön az én házamba?”- „Én, a ticsfijad, Misi!”
|
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Tovább…