TIBORCA történe III. 21. |
Bóna Mária Ilona |
2010.02.24. 12:04 |
- Tessék nekem megmondani Mami néni miért ilyen velem az "Anyu"? Miért nem szeretik pici koruk óta a gyerekeimet sem? Miért nem hagyták soha, hogy legalább mások szeressenek, ha már ők nem tudnak? Minél jobban igyekeztem jól tanulni, dolgozni, becsületesen élni, annál jobban haragudtak rám, egyenesen gyűlöltek? Előfordult, mint most is, hogy valóságos rágalomhadjáratot indítottak ellenem. Miért? Most, pedig elvárnák tőlem, hogy hagyjak ott munkahelyet, iskolát és őket istápoljam, miközben Györgyinek adtak és adnak mindenüket: szeretetet, megértést, törődést és örökséget? Mami néninek könnybe lábadt a szeme és remegő hangon csak annyit mondott:- „Szeresd nagyon a férjedet, gyerekeidet és legyél nagyon büszke, mert nagyon szép családod van! Legyetek nagyon boldogok!” Nem mondott többet. Nem tudtam meg tőle semmit! Megpuszilt és hazament. Másnap szívrohamot kapott.
|
TIBORCA történe III. 20. |
Bóna Mária Ilona |
2010.02.23. 09:51 |
|
Éppen ekkor kellett dolgozatot írnom kultúrszociológiából, Alfréd Shütz: Az idegen című művéből. Annyira a saját helyzetemben fölmerült problémára szolgált magyarázatul a shützi eszmefuttatás, hogy az volt az érzésem, hasonló élethelyzet ihlette a következő gondolatokat: - "Az idegennek azonban rá kell jönnie, hogy abban a csoportban, amelyhez csatlakozni akar, semminemű státusa nincs." ... "Az idegen nem feltételezheti, hogy az új kulturális mintát éppen úgy értelmezi, mint a csoport tagjai." "...gyakori, hogy az idegen baljós éleslátással hibáz rá egy-egy válság közeledtére... miközben a tünetek fölött elsiklanak a csoport tagjai, akik megszokott életvitelük folytatódásában bíznak." "...valójában szüntelen tudakozódási folyamat a megközelített csoport kulturális mintái iránt. Ha sikerrel jár a tudakozódás folyamata, akkor... az idegen már nem idegen többé...".
|
TIBORCA történe III. 19. |
Bóna Mária Ilona |
2010.02.23. 09:51 |
|
Az a bizonyos "ördögi" kör ismét bezárulni látszott. Ennek a felelőssége is az én "lelkemet" nyomta évtizedeken keresztül! Mindenek ellenére még megszületésükkor elhatároztam, hogy keresztény nevelésben részesítem gyermekeinket, függetlenül attól, hogy nincsenek megkeresztelve! Emiatt is mennyi bántás ért! Mennyit emlegette férjem: - kellett neked olyan korán férjhezmenni! Inkább tanulni kellett volna helyette… És, akkor most nem lennének ezek a problémák sem! - De, hiszen én örökösen tanultam. Eldöntött tény volt, hogy nem mehetek középiskolába, hanem szakmunkásképzőbe! Még szakmunkás tanuló voltam és már kértem a javaslatot a dolgozók, esti gimnáziumába, de a munkahelyem főnöke nem írta alá, mert neki nem volt szüksége érettségizett varrónőre!
|
TIBORCA történe III. 18. |
Bóna Mária Ilona |
2010.02.23. 09:49 |
|
Föl voltam háborodva, mert azt hittem, hogy az egyetem, a főiskola az a hely, ahol az értelmiségi életformára is fölkészülhet a leendő pedagógus. Amolyan tudományos műhelyféle, ahol szakmai (pedagógiait is) konzultációkat, vitaesteket lehet folytatni. Helyette: a presztízsharcban őrlődő tanárok, oktatók munkahelye lett. A sokféle oktatáspolitikai intézkedésre hivatkozva úgy számolták föl azt, amit az előző rendszerben kiépítettek, hogy nem gondoskodtak helyette az új feltételek megteremtéséről! Olyan volt az egész, mint az a ház, amit lebontottunk, és míg az új felépült, nem volt más helyette, csak az albérlet. Míg minket éltetett- és türelemre intett a jobb, szebb otthon reménye, addig a főiskolán, mintha senkinek, még elképzelése sem lett volna az új oktatáspolitika által meghirdetett változásokról! Mindenki türelmetlen volt és senki nem akarta megérteni, hogy az „átalakítás” idejére egy egész ország lakosságát nem lehet "albérletországba" költöztetni.
|
TIBORCA történe III. 17. |
Bóna Mária Ilona |
2010.02.12. 09:56 |
|
Annál nagyobb volt a döbbenetem, amikor egy este hazamenve már az előszobában voltam és a szobából hallom Nándit, amint Istenkáromló szavakkal szidja a filmbéli bűnözőt… Benyitva látom, hogy ülnek a kanapén egymás mellett apa és fiai. Még idilli is lett volna a kép, ha nem valami rettenetes akciófilmet néztek volna. Már nyitottam volna a számat, amikor a képernyőn a fegyveres betörőbanda egyik tagja a ház asszonyát készül – a kicsi gyerekei szeme láttára – megerőszakolni.Valami rettenetes trágár szavak kíséretében letépte a nőről a ruhát, majd háttal térdre kényszerítette. Azt hittem hogy rosszul látok, amikor a férfi lehúzta farmernadrágja cipzárját. A következő pillanatban már mutatták a nőt, ahogy egy hang nélkül tűrte a gyalázatot és végigfolyt az arcán a könnye és csendesen csak annyit mondott: - „… a gyerekeimet ne bántsátok!" De, alig mondta ki, egy másik bűnöző beleengedett egy sorozatot a két kicsibe a nála lévő géppisztolyból. És, ezt nézette a gyerekeivel Nándi!!! ... A pártban arra hivatkozva próbáltam a rám zúdított feladatokat visszautasítani, hogy: - „...nekem pénzt kell keresnem, mert ha így folytatom, tönkremegy a családom és elárverezik a három gyerek feje fölül a házat...” A pártelnökhöz föl sem értek gyermeknevelési, családanyai gondjaim, amelyeket azzal a megjegyzéssel utasított el, hogy:- Távol állnak tőlem az ilyen szüfrazsett problémák!
|
TIBORCA történe III. 16. |
Bóna Mária Ilona |
2010.02.11. 08:35 |
|
Hogy így mennyire ki lehet törölni a lakóhelyi kötődést, a hovatartozás (identitás) érzését, elég azt a francia iskolapéldát megemlíteni, amely arról szól, hogy párizsi középiskolásoknak feltették azt a kérdést, hogy szerintük lesz-e még 2020-ban Franciaország? Ugyanezt a kérdést feltették budapesti diákoknak is, csak Magyarországgal kapcsolatban. Mit válaszoltak a franciák? Semmit. Miután megkérdezték tőlük, hogy miért, azt felelték: "Méltatlan a kérdés!". És a magyar diákok? Többsége úgy gondolta, hogy: "2020-ban már nem lesz ilyen nevű ország Európában, hogy Magyarország, mert addigra eltörlik a határokat, ezért nem is lesz rá szükség." Ide kívánkozik Tamási Áron egyik igaz gondolata: "Azért születünk a világra, hogy valahol otthon legyünk benne..." Továbbgondolva, nem kötődhet az a kisgyerek az otthonához, a hazájához, aki a lakóhelyéhez, iskolájához sem kötődik igazán! Európa-polgárok is csak magyarul lehetünk, mert az Európai Unió országai is erős nemzettudattal rendelkező államok uniója volt az unió kezdetén! Az iskolájához kötődő gyermekből, otthonához, hazájához, nemzetéhez-kötődő felnőtt válik, aki ezzel a nemzeti öntudattal már egyenrangú polgára lehet az Európai Uniónak!
|
TIBORCA történe III. 15. |
Bóna Mária Ilona |
2010.02.11. 08:31 |
|
Apropó iskola: fiam ekkor már középiskolás volt és mit tetszik gondolni, hogy ki volt az új osztályfőnöke? Györgyi ikrei apjának a húga, aki soha nem tudta megbocsájtani Györgyinek, hogy "testvérének tönkretette az életét". A tanárnő megkülönböztetetten távolságtartó volt velem és gyermekemmel. A vér is kiment a fejemből, mert tudtam, hogyan hurcolta meg Györgyi azt az embert és milyen körülmények között hagyta el P.P. az országot - meg sem állva az egyik amerikai államig. Azt is tudtam, hogyan nyomozta ki új tartózkodási helyét és milyen kíméletlenül csapott le rá a törvény erejével, biztosítva magának a gyermektartást dollárban átutalva, gyermekei amerikai nagykorúságáig. Ugyanakkor, "Anyuka" és "Apuka" úgy tudta, hogy "szegényke egyedül küszködik" és mindent neki adtak és neki ígértek, amilyük csak volt. És ezt a nőszemélyt - aki velem ugyanúgy el akart bánni, mint gyermekei apjával és családjával - hitte mindenki testvéremnek, gyermekem nagynénikéjének! Édes Istenem! Hogy mit gyötrődtem azon négy éven keresztül, hogy vajon mit csinálhattam rosszul, amiért már a látásomtól is ideges lett az osztályfőnöknő?
|
TIBORCA történe III. 14. |
Bóna Mária Ilona |
2010.02.09. 10:20 |
|
Ismét hosszas és ádáz viták következtek az életünkben. Keserűen kérdeztem férjemtől: - Miért van az, hogy még édesanyád sem ért meg engem? Miért van az, hogy szegényke itt fekszik leszázalékolt rokkant nyugdíjasként, mert annyira tönkrement a háztartási munka- gyermekszülés- nevelés kötelezettségei-; a háztáji művelése és a gyári munkaközepette, hogy már a második protézist koptatta el a jobboldali csípőizülete helyén és még mindig, neki is csak az számít munkának, amit a gyárban adnakaz ember számára?! Nem tudtam egyikőjüket sem meggyőzni arról, hogy nem vagyok "munkanélküli" attól, hogy nem vagyok állásban. Férjem rábeszélésére végül is "beláttam", hogy már rég megszerezhettem volna a "mérlegképes könyvelői"képesítést, mert - szerinte - azzal ma már "nagyon jó pénzeket lehet keresni". Ekkorra sok "profitorientált" oktatási iroda kínálta az átképzési, továbbképzési lehetőségeket. Nekem azonban nem volt pénzem a tandíjra. Nem volt mit tenni, elmentem a lakóhelyem szerint illetékes Munkaügyi Hivatalba és "regisztráltattam" magamat, mint "munkanélküli"-t.
|
TIBORCA történe III. 13. |
Bóna Mária Ilona |
2010.02.09. 10:19 |
|
Mint mindig, ha egy kicsit is sínen volt az életem, megjelent a színen Györgyi. Sírva, zokogva, hosszasan elmesélte telefonon, hogy: - Apa kérésére felszólítottam K. L.-t, hogy: "Soha többé be ne tegye a lábát a szüleim házába, mert föl fogom jelenteni...!" Kifejeztem sajnálkozásomat, de elképzelni sem tudtam, hogyan segíthetnék. Már naponta többször is megismételte a telefonos sírdogálást, amikor főnököm figyelmeztetett a dolgomra. Szégyentől fortyogó haraggal gondoltam "testvéremre", akit legközelebb megkértem: fogja rövidebbre, mert nem szeretem a családi szennyes taglalását, főleg nem munkahelyen! Erre zokogva hívott tíz perc múlva, hogy: - Ilus, le tudsz jönni pár percre? Itt várlak az utcán. Majd, amikor eljött a hétvége, akkor meg anya jött át sírdogálni, hogy szeretné L…-t fölhívni. „Szüleim" arra való hivatkozással nem vezették be a telefont, mondván: - Ti itt laktok a szomszédban és nektek úgyis van telefonotok. Férjem szemei villámot szórtak. Gyerekeim úgy bevették magukat a szobáikba, mintha elköltöztek volna otthonról. Számukra a "nagymama" és "nagypapa" megtestesítette mindazt, amit megvetettek, elítéltek és abszolút erkölcstelennek tartottak.Legszívesebben már elköltöztünk volna máshova, és máshol építkeztünk volna, ha el tudtuk volna adni a házat.
|
TIBORCA történe III. 12. |
Bóna Mária Ilona |
2010.02.09. 10:18 |
|
Ez volt az első munkahelyem azóta, hogy ott kellett hagynom az iskolát. Minden reggel elkéstem. Egyszerűen képtelen voltam eljönni otthonról addig, míg mindenki rendben el nem indult! Éjszakánként megfőztem másnapra. Az iskolai étkeztetést nem vehették igénybe gyermekeim, mert olyan iskolába jártak, ahol csak a napközit is igénybe vevőknek engedélyezték az ebédbefizetést. Hétvégeken kimostam, megvarrtam, kikészítettem a ruháikat. Előfordult, hogy le sem feküdtem, hanem csak reggel lezuhanyoztam és úgy mentem dolgozni. Amikor már nagyon kimerültem, elhatároztam: megvalósítom a családi munkamegosztást. Még így is sok maradt rám, mert nekem volt tanult szakmám a szabás-varrás-vasalás; én értettem (akkor még) a számítógéphez (főleg a szövegszerkesztéshez); kerti munkákhoz; nekem volt fontos, hogy gyermekeim jól tanuljanak és ne csak a „valódit”, hanem az „igazat” is megismerjék! Én jártam szülői értekezletekre, fogadóórákra. Mindig is az én reszortom volt a papír- írószerek- tanszerek, kiegészítő irodalom- és tankönyvek beszerzése. Én segítettem egy-egy régi nyelvezetű szöveg, vers megtanulásában - pl. egy "ráhangoló beszélgetéssel".
|
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Tovább…