HARCOS VAGY, CSAK MÉG NEM TUDSZ RÓLA!

SZENT FÖLD

(Harcos vagy! Csak még nem tudsz róla! Hiszed, ezekből az írásokból megtudod a valót! Hát nem! Ez is csak agymosás. Csak most a sok év szennyét mosom agyadból. Ha úgy gondolod hogy a világ dolgai rendben vannak, kérlek ne olvass több Zábráckit! De ha azt érzed hogy szar az egész akkor várlak vissza.)

Állok a vasútállomáson. Emésztek. Emésztem a szennyládából áradó szemetet. Ti tévé műsornak hívjátok. Én inkább nem minősítem. Már mindenki a Jobbikról beszél. Na ja! Mindenki akinek köze nincs hozzá. Deutsch Tamás elemezte „Európa szégyenét” azaz a Jobbik három E.p. képviselőjét. Erről eszembe jut a „Fekete város” című remekmű, Latinovits által elmondott híres mondata” – Minek köhög a bolha ha nincs hozzá tüdeje?-„   és elmosolyodok.

Nagyot csattan mellettem egy köpés, azonnal kiránt a gondolatvilágomból. Ökölbe szorított kézzel perdülök meg. Kínai nő kis gyerekkel. Nézem értetlenül. Vajon mi bátorítja fel hogy a szent földet, mocskos nyálával gyalázza? Beugrik egy kép, egy graffiti. „Szolga népnek, nincs hazája.” És tudom, hogy tudja, csicskák vagyunk saját hazánkban, hát úgy is viselkedik.

Árpád fejedelem bármely katonája azonnal, szó nélkül csapta volna le a fejét, és a vérével mosta volna fel a megbecstelenített Szent Földet. Én csak állok és nézem. Nem csapom le a fejét, nem zúzom be a koponyáját. Ne ölj, mondja az egyik parancsolat. Miért is ne? Teszem fel értetlenül a kérdést, vajon ő a saját hazájában mit tenne velem, hasonló helyzetben? Legyintek egyet, és közben megint eszembe jut. ”Szolga népnek nincs hazája!” Elszégyenllem magam.

 - Rohadjatok meg! – üvöltöm halkan, nagyon halkan.

*

(Félek! Pont úgy, mint te, csak én magamtól félek. Hidd el ez sokkal félelmetesebb.)

Kisfiú szalad el mellettem nevetve, boldog hisz nem régen kapott valami amerikai szemetet, talán gijoet. Szomorúan nézem, mert tudom bár harcosnak született soha nem lesz ideje azzá válni. Tíz év se kell és szüleivel együtt egy tömegsír alján fog kicsavarodott testel feküdni, meztelenül.

Nagy bűne volt, megbocsájthatatlan! Útban volt.

Sokan fekszünk majd ebben a sírban, túl sokan. Én is ott vagyok, csak lejjebb vagy három réteggel. Rajtam férfiak, nők, és gyermekek ezrei. Én lejjebb fekszem, mert, előbb kellet mennem, úgy döntöttek. Oszladozó koponyámon csak egyet lehet felfedezni, egy mosolyt. Igen egy mosolyt, mert tudom, hogy jó harcos voltam, igazi hazafi, és mielőtt meghaltam, előtte jó párat átküldtem saját istene elé, elszámolni. Nekik talán nem tömegsír jut, hanem rendes temetés. De nem baj, mert a megnyugvás csak annak lehet, a Szent Földben, aki ide született.

Zábrácki László