Háború a nemzet ellen

[2009. 12. 11.] - Magyar Hírlap

A magyar nemzet történelmének egyik legsúlyosabb, legmélyebb válságát éli át. Természetes, hogy az ország minden lakója békés megoldást szeretne vészterhes válságunkra. De lehetséges-e? Aki szeretne egy kicsit közelebb kerülni ennek a kérdésnek a megválaszolásához, annak mindenképpen ajánlanám Jelenczki István legújabb megrázó filmjét, mely a Háború a nemzet ellen címet viseli. 

A cím aligha félreérthető. Markánsan sugallja, hogy miközben a hétköznapi értelmezés szerint 1956 óta „békeidőben” élünk, ám mindez csak végzetes optikai csalódás. A filmben megszólalók drámai módon szembesítenek minket azzal, hogy csupán arról van szó: gyökeresen megváltozott a háborúk és a fegyverek természete. A hagyományos háborúk véres sebeket vágtak az emberi testen, és az anyagi javak látványos fizikai pusztulásával jártak együtt. Ám, és ez a legmélyebb tanulság, még a legutóbbi hagyományos nagy háború 1939 és 1945 között sem volt képes az emberi lélek legbelsejének szétroncsolására. Ez magyarázza azokat a „gazdasági csodákat”, amelyeket főként a két földig romolt vesztes, Németország és Japán esetében jegyzett fel a gazdaságtörténet. Ez a „csoda” a lélek csodája volt. Ezek a társadalmak, mint spirituális közösségek nemcsak, hogy épen megőrizték lelki, erkölcsi, szellemi talapzatukat, de még erőt is merítettek az őket ért szörnyű fizikai pusztításból. Ebből az is világosan kiderül, hogy egy emberi közösség vagyonának legnagyobb, legértékesebb része nem az anyagi, a fizikai világban, hanem a lélek tektonikus energiáiban rejlik. Azt ezt felfogni képtelen vulgármaterialista közgazdaságtan persze értetlenül állt a számára felfoghatatlan „csoda” előtt.

A világ és a világot sok ezer év óta uraló erők stratégiája azonban az utóbbi fél évszázad során gyökeresen megváltozott. Felismerték, hogy a véres, mérhetetlen emberi, anyagi, fizikai pusztítással járó háborúk igen „alacsony hatásfokúak”, és léteznek ennél sokkal „hatékonyabb” technikák is. Ha ugyanis éppen a fenti logikából kiindulva először a lelki, erkölcsi, szellemi talapzatot pusztítják el szép fokozatosan, akkor minden látványos anyagi romlás nélkül hullnak ölükbe azok az értékmezők, amelyekért a világ valamennyi háborúja zajlott/zajlik. 

A magyar nemzet ellen vívott újfajta háború a „láthatatlan”ellenfelünk szemszögéből nézve hihetetlenül „eredményes” volt. Úgy szerezte meg és úgy aknázza ki kíméletlenül értékmezőinket, hogy e brutális kifosztást „szabadság és felemelkedés” gyanánt még meg is ünnepeltetheti velünk. Az alávetett és kifosztott bennszülöttek nemcsak, hogy nem lázadnak, de „önként és dalolva” számolják fel önmagukat, emberségük utolsó morzsáit is. Ahogyan Jelenczki István filmjéből kiderül úgy sikerült kb. 150 milliárd dollárnyi anyagi értelemben vett nemzeti vagyonunktól megfosztani minket, hogy nemcsak, hogy nem tiltakoztunk, de még csak nem is „tudunk róla”, hogy mindez megtörtént velünk. Vagy hogy az 1950 és 1980 között az ország népessége 500 ezer fővel nőtt, az utóbbi harminc évben viszont 700 ezer fővel csökkent. A kettő közötti különbség 1 millió 200 ezer fő, pontosan annyi, mint amennyien a második világháborúban odavesztek! Úgy szántott át rajtunk tehát egy „lágy harmadik világháború”, hogy szinte észre sem vettük. És valóban erről van szó! Lassú, de biztos pusztulásunk, pusztításunk egész folyamatának már a szimpla érzékelésére sem vagyunk képesek. Mint ahogy azt sem érzékeljük, hogy világháborús pusztítás nélkül is sikerült ellenfelünknek elérnie, hogy a szociológiai értelemben „legkonfliktusképesebb” társadalmi csoport, a 35 és 55 éves korú férfiak halálozási rátája most már negyven éve folyamatosan romlik, és több mint kétszer annyian halnak meg minden évben, mint a hatvanas évek végén. 

A film drámai módon szembesít minket azzal, hogy mindennek a szörnyű folyamatnak a legbelső, legvégső okai saját lelkünkben keresendő. A lelki, erkölcsi, szellemi roncsoltságunk, felsebzettségünk a végzetes elgyengülésünk alapvető oka. Az, hogy legalább egy évszázada hazugságban és félelemben élünk. A Jelenczki István filmjében megszólalók értő szavakkal, megdöbbentő adatokkal és összefüggésekkel világítják meg e folyamat legmélyebb rétegeit, rejtett dimenzióit. Egyúttal arra a nagyon egyszerű igazságra is ráébresztenek minket, hogy amelyik emberi közösség nem képes felismerni és elszánt bátorsággal képviselni legalapvetőbb nemzetstratégiai létérdekeit, az elpusztul. Ez ilyen egyszerű, és az emberi történelem ilyen egyszerű igazságokra épül. És, ha egy emberi közösség dolgai megformálását nem képes olyan elitekre bízni, akik „észben és erényben egyaránt dúsak”, az ezzel a végtelenül könnyelmű és felelőtlen döntésével lényegében saját halálos ítéletét írja alá. A filmben szereplők azonban egyben mégis egyetértenek. Mindnyájan hisznek abban, hogy van még visszafordulás, ehhez azonban először is meg kell ismernünk az ellenünk vezetett háború valóságos természetét. Ebben segít mindenkit ez a film.

Bogár László