|
TIBORCA történe II. 16.
Bóna Mária Ilona 2010.01.17. 13:05
Emlékezzünk csak arra, hogy mennyire számon tartották az akácfákat a saját kertünkben! Hogy megdorgáltak az öreg szőlőtőkék kivágása miatt! Milyen egy ország ez, ahol az embergyerek annyira sem fontos, mint egy öreg szőlőtőke? ... Ha ezt az ajánlatot nem fogadja el, akkor ő is olyan sorsüldözött, diszkriminált emberré vált volna a kommunista hatalom szemében, mint én. Akkor, bizony semmi más nem maradt volna nekünk, mint a pártállami „gondoskodás”! Vagyis, tengethettük volna az életünket egyik hónapról a másikra, a segélyekre várva! A vállalati „nagyvezírek” élcelődve röhögtek rajta, amikor szódavizet készítettem, hogy azzal oltsák szomjukat! Azt hiszem, férjem ekkor „vadult be” igazán. Ekkor határozhatta el, hogy addig nem nyugszik, míg neki is nem telik külön szobára és mindarra a luxusra, amivel a főnökei rendelkeznek. Mi más miatt követett volna el mindent, hogy bizonyítékát adja annak: ő valójában mindenben elhatárolja magát tőlem! Emiatt kialakult feszültségét úgy vezette le, hogy örökösen engem hibáztatott azért, amiért nem volt jól jövedelmező állásom; amiért negatívan diszkrimináltak a dolgozók iskoláiban; amiért „nem tanultam” fiatal koromban, hanem inkább férjhez mentem „helyette”; a szüleimmel megromlott kapcsolatomért; azért is, hogy nincsenek barátaink…
TIBORCA története
II. f., 16. r.
ADJÁTOK VISSZA A GYÖKEREIMET!
Kényszerpályák és kényszerhelyzetek
Azt hiszem, hogy férjemet meg akarták büntetni, amiért végül is, mellénk állt és segített kimenekíteni gyermekünket a szanatóriumból. Ugyanis, az eset után, mindenáron be akarták hívni, mint tartalékost, katonának! Hiába hivatkoztunk a három, beteg gyerekre... Hónapokig megkeserítették az életünket, míg végre megtudtuk, hogy viszik-e, vagy sem. (A rendszerváltozáskor derült ki, hogy a harmadik gyereket nem vezették fel(?) a kartonjára, pedig törvény tiltotta a három- vagy ennél többgyermekesek tartalékos katonai szolgálatát!)
Emlékezzünk csak arra, hogy mennyire számon tartották az akácfákat a saját kertünkben! Hogy megdorgáltak az öreg szőlőtőkék kivágása miatt! Milyen egy ország ez, ahol az embergyerek annyira sem fontos, mint egy öreg szőlőtőke?
Mi azonban nem hagytuk magunkat tönkretenni. Férjem el tudta intézni, hogy ne vigyék el katonának. Én, pedig varrást vállalva, "illegálisan" bedolgoztam egy maszeknak.
Sajnos, nem mertem az iparengedélyt kiváltani, mert gyermekeim csak nem lettek egészségesebbek. Heves légúti allergiával reagáltak az öreg ház falán minden télen megjelenő penészre. Hiába voltam otthon, mert ősztől tavaszig napokat töltöttem velük a H. P. Gyermekkórház pulmonológiaiszakrendelésén. (Aki már járt az elmúlt években ilyen rendelésen, tudja, hogy ez mit jelent.)
Azután, hogy egyszer előfordult, nem lettem kész a varrással határidőre, a maszek nem hozott több munkát, pedig nagyon jól fizetett!
*
Nándi felvette a kapcsolatot volt, építőiparos ismerőseivel, mert kíváncsi volt a véleményükre: mit lehet a házunk belső falán megjelenő penész ellen tenni.
A vizsgálódások után meggyőztek bennünket arról, hogy fűtés-korszerűsítéssel megszüntethetjük a penészesedést. Ehhez, a leggazdaságosabb és a legpraktikusabb megoldásnak a gázüzemű központi fűtést javasolták. Csakhogy, hiába laktunk főútvonalon és egy lakótelep szomszédságában, kiderült, hogy a gázvezetékeket nem itt, hanem a mellékutcákban fektették le. Ezért, a mellettünk lakó, idős házaspárral is meg kellett beszélnünk, hogy mire készülünk. Ugyanis, az ő telkük – lévén saroktelek – egyik fele az első keresztutcában volt. Innen vezették be a gázt, amikor azt lefektették az 1960-as évek vége-felé.
Végül, beleegyeztek abba, hogy rajtuk keresztül, a mi telkünkre is bevezethetjük a gázt. Amikor megkaptuk az úgynevezett szolgalmi jogot erre vonatkozólag, férjem belefogott a nagy munkába. Olyan keskeny árkot ásott, amilyent csak lehetséges volt, hogy a szomszédék kertjében a lehető legkisebb pusztítást okozza a virágok között.
Ekkor már megegyezett egy gázszerelő kisiparossal a bekötési, és szerelési munkálatok elvégzésére.
Amiért ígéretet tett arra, a szomszéd bácsinak, hogy idegent nem fog az árokásás közelébe sem engedni, ott nézték a szerelők, míg az árokban ásott. Ők csak a kifejezett szakmunkát végezték el. A csövek beszerzése, majd megfelelő homokágyba való lefektetése is férjem feladata lett.
Ez nagyon nagy munka volt, mégis elvállalta, mert tudta: amikor szükséges, itthon maradhat. Úgy gondolta, nem lesz gond, ha nem megy be a főiskolára egy-egy órára, vagy napra. Ebben az időben a politikai főiskola nappali tagozatos hallgatója volt. Amiért tiltakozott ez ellen a beiskolázás ellen (mert eredetileg építész szeretett volna lenni) „meggyőzték” főnökei, hogy mégis ide adja be a jelentkezési kérelmét. Felajánlották neki azt a lehetőséget, hogy nappali tagozaton – teljes fizetése biztosítása mellett - tanulhat tovább.
Ha ezt az ajánlatot nem fogadja el, akkor ő is olyan sorsüldözött, diszkriminált emberré vált volna a kommunista hatalom szemében, mint én. Akkor, bizony semmi más nem maradt volna nekünk, mint a pártállami „gondoskodás”! Vagyis, tengethettük volna az életünket egyik hónapról a másikra, a segélyekre várva!
Amiért úgy éreztük, hogy NEM ilyen sorsot szántak nekünk őseink, és mi sem akartuk erre az életre kárhoztatni utódainkat, elfogadtuk a feltételeiket. Éppen jól jött, hogy nem kellett a munkahelyére rohanni reggelenként, mert iskolába járt. Vagyis, azt hitte, hogy eldöntheti, melyik előadást hagyhatja ki egyszer-egyszer…
*
Tehát: fűtéskorszerűsítettünk. Nándi megrajzolta a szakszerű tervrajzot és az egyik, tervezői joggal rendelkező ismerősével aláíratta. Erre azért volt szükség, mert neki már technikusi vizsgára sem hagytak időt az építőipari szakközépiskolai érettségije után.Azonnal, a következő tanévben beiskolázták a Marxista- Leninista Egyetemre. Ezért, még, mint technikus sem tervezhetett – hivatalosan!
Velem, mint képesített könyvelő- statisztikus- és vállalati tervezővel ugyanez volt a helyzet a közgazdasági szakközépiskolai érettségim után. Ennek ellenére én készítettem el az anyagszükségleti kimutatást és költségvetést...
Amikor, minden együtt volt, engedélyeztetést kellett kérni a területileg illetékes: pesterzsébeti tanács műszaki osztályától. Az engedélyt megkaptuk, majd az OTP-hez fordultunk korszerűsítési kölcsönért.
*
A második évfolyamon Nándinak sok konfliktusa támadt a főiskolai osztályfőnökével, és ez meg is látszott azonnal az osztályzatán. Riasztották a munkahelyi párttitkárt, mert azon nyomban kijöttek hozzánk „családlátogatásra”. Valójában azért jöttek, hogy megregulázzák férjemet.
Soha nem felejtem el azt a látogatást!
A dolgozószobának berendezett, sufniszerű- kis toldaléképületben „fogadta” látogatóit. Nem volt annyi szék a „szobában”, amennyien (a párt, a KISZ, a szakszervezet részéről) „meglátogatták” a családot.
Kettőnk székén kívül több nem fért volna be úgysem.
Férjem íróasztalát és könyvespolcát, valamint az én varróasztalomat is itt helyeztük el. Ezen az asztalkán hol az írógépen, hol a varrógépen dolgoztam. Volt egy nagy mappám. Akkor, amikor levelet írtam kézzel, mondjuk anyósomnak, akkor azt tettem rá és így visszavedlett íróasztallá.
A szabás-varráshoz szükséges eszközöket örökösen el kellett rakni, majd újra- és újra elővenni. Ezt viseltem a legnehezebben! Mert a gyerekekkel való foglalatosságok miatt örökösen félbe kellett hagyni a szabás-varrást. Ilyenkor el kellett rakni a félbehagyott munkát és a munkaeszközöket is.
Volt úgy, hogy napok múlva tudtam csak elővenni, amikor már nem is emlékeztem arra, hogyan is terveztem a ruhát kiszabni, vagy megvarrni. Kezdhettem mindent elölről, ha ugyan, nem kellett valami miatt ismét, dolgom végezetlenül elpakolni!
A ház egyetlen lakószobája a három gyereknek szolgált tanuló- játszó- és alvó-helyül.
Látni kellett volna azokat a - felfuvalkodott, a „vezéreknek járó” luxusban élő és ezzel kérkedő „elit-allűr”-rel finnyáskodó - férfiakat! Szegény férjem, mint egy kis szerencsétlen, ágról szakadt ült ott közöttük és dadogva magyarázkodott…
Haragudtam rá a politikai főiskola, meg a nappali tagozat miatt, és örökösen veszekedtem vele. De, ekkor megsajnáltam. Összekapartam kettőnk pénztárcájából annyi pénzt, hogy teljen egy üveg borra.
Kézen fogtam a gyerekeket, hogy ne zavarják az apjukat, és elmentünk a lakótelepi önkiszolgáló KÖZÉRT-be. Azt hiszem fehérbort- valamilyen muskotályost vettem. Végre, hazaértünk a borral. Még mindig ott voltak.
Amikor szervírozni akartam, akkor jöttem arra rá, hogy még boros poharunk sincs… És, a hét deciliteres -üveg bor még az első körre sem volt elég annyi embernek!
A vállalati „nagyvezírek” élcelődve röhögtek rajta, amikor szódavizet készítettem, hogy azzal oltsák szomjukat!
Azt hiszem, férjem ekkor „vadult be” igazán.
Ekkor határozhatta el, hogy addig nem nyugszik, míg neki is nem telik külön szobára és mindarra a luxusra, amivel a főnökei rendelkeznek.
Mi más miatt követett volna el mindent, hogy bizonyítékát adja annak: ő valójában mindenben elhatárolja magát tőlem!
Emiatt kialakult feszültségét úgy vezette le, hogy örökösen engem hibáztatott azért, amiért nem volt jól jövedelmező állásom; amiért negatívan diszkrimináltak a dolgozók iskoláiban; amiért „nem tanultam” fiatal koromban, hanem inkább férjhez mentem „helyette”; a szüleimmel megromlott kapcsolatomért; azért is, hogy nincsenek barátaink…
Bóna Mária Ilona
<< előző rész következő rész >>
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
