Terra Incognita ART rovata: ÁRNYÉK ÉS RAGYOGÁS (Shadow & Shining)
Terra Incognita ART rovata: ÁRNYÉK ÉS RAGYOGÁS (Shadow & Shining)
KEZŐLAP
 
IRODALOM
 
ZENE
 
KÉP, FOTÓ
 
FILM, VIDEÓ
 
IMPRESSZUM
Rovatszerkesztő:
Audie

Elérhetőségünk:

terrainc88@gmail.com

 

 
Történelem
Történelem : A MAGYAR NÉP MULTJA ÉS JELENE I. 14 Dózsa György lázadása.

A MAGYAR NÉP MULTJA ÉS JELENE I. 14 Dózsa György lázadása.

Benedek Elek  2011.03.24. 11:16

Keseredett szívvel, de hallgatagon huzza tovább az igát a nép: egyetlen joga volna a szabad költözködés, melyet annyi törvény biztosított s melyet a nagyurak soha komolyan nem vettek. És tovább húzza az igát, talán még sok száz esztendeig, szó nélkül, ha X. Leó pápa eszméje: a törökök ellen indítandó keresztes hadjárat alkalmat nem szolgáltat az elfojtott szenvedélyek kitörésére. Az urak nagy örömmel fogadták a tervet, melyet Bakócz Tamás a királyi tanácsban adott elő. A gondolat, hogy a papság bűnbocsánatot hirdető prédikácziókkal a török ellen tüzeli a népet, s a jó, az Istenadta nép megszabadítja a keresztény világot s első sorban Magyarországot a török hódítás állandó veszedelmétől, megváltja a maga vére árán: rendkívűl tetszett.


forrás: mek.oszk.hu/04800/04823/

A MAGYAR NÉP MULTJA ÉS JELENE

ÍRTA
BENEDEK ELEK
 
ELSŐ KÖTET
A SZOLGASÁGTÓL A SZABADSÁGIG

Dózsa György lázadása.

 

A keresztes hadjárat. - Dózsa Györgyről. - A király rendelete. - A lázadás kezdete. -
Lefolyása. - Dózsa kivégeztetése. - A parasztság leigázása.

Adomával kezdem a szörnyű drámát, Dózsa Györgynek s parasztjainak lázadását. Adomával, mely nagyurakról szól, II. Ulászló korabeli nagyurakról s mely többet mond mint sok száraz adat, mit e kornak megrajzolására összehordhatnék.
 
A jobbágyfiból lett esztergomi érseknél, Bakócz Tamásnál nagyurak voltak ebéden: Báthory, Országh, Ujlaki s mások. A pompás boroktól jó kedvre hangolódtak az urak s dicsekedve emlegették, kinek mije van, melyik gazdagabb. Báthory azt mondta: nekem olyan károm van, melyből sok hasznot húzok. (Övé volt a somogymegyei Kára.) Mondta erre Országh: Nekem még a kutyáim is gyöngyösön járnak. (Övé volt Gyöngyös.) Nekem meg - tódította Ujlaki Lőrincz - a parasztjaim filléreiből hat ezer arany jövedelmem van. (Ujlakié volt Parasznya.) Valamennyit lefőzte Bakócz, a jobbágy-ivadék: Nekem meg akkora kemenczém van, hogy az uraknak minden jobbágya elférne benne. - Igazat mondott, mert övé volt a hontmegyei Kemencze, óriási terjedelmű uradalom.
 
De már az nem adoma, hanem történeti valóság, hogy Bakócz Tamás érsek és biboros kincsekben és ruhákban óriási vagyont vitt Rómába, midőn 1512-ben bevonúlt a szent városba. Szemtanuk leirása szerint, negyven megterhelt öszvér nyitotta meg a szemkápráztató menetet, utána három lovas, török brokátból készült, gyöngyökkel gazdagon hímzett ruhában. A fövegök drága kövektől ragyogott s pazar diszítésű a török lovak szerszáma is. Hat lovas meg lándzsákra illesztett vörös-fehér színű zászlócskát lobogtatott. Tiz lovas ötven lovat vezetett kötőféken. Ezeket kilenczvenöt lovas követte, kiknek öltönyét a zsinórdiszítések szinte elborították; ezüst hüvelyű kardjuk széles ezüst övön függött; csizmájuk ezüst zsinórral kivarrva, ezüst sarkantyú rajta, a lovakon ezüst szerszám. A kiséret úri tagjai arany brokáttal és drága prémmel szegélyezett, külömböző színű selyemszövetekből készűlt magyar ruhát viseltek s nyakukban arany lánczot.
 
Igy vonult be Rómába a jobbágyfi. Tehette, ha akkora kemenczéje volt, hogy három nagy urnak a jobbágyai elfértek benne. És volt neki még több ilyen »kemenczéje«. S volt a nagyuraknak is: tenger vagyon, óriási uradalmak egyesek kezén. Királyok kegye s a nép véres verejtéke adta és szerzetté ezt a rengeteg vagyont, s im II. Ulászló nyomorúságban sinylődik, a nép nem különben. Keseredett szívvel, de hallgatagon huzza tovább az igát a nép: egyetlen joga volna a szabad költözködés, melyet annyi törvény biztosított s melyet a nagyurak soha komolyan nem vettek. És tovább húzza az igát, talán még sok száz esztendeig, szó nélkül, ha X. Leó pápa eszméje: a törökök ellen indítandó keresztes hadjárat alkalmat nem szolgáltat az elfojtott szenvedélyek kitörésére. Az urak nagy örömmel fogadták a tervet, melyet Bakócz Tamás a királyi tanácsban adott elő. A gondolat, hogy a papság bűnbocsánatot hirdető prédikácziókkal a török ellen tüzeli a népet, s a jó, az Istenadta nép megszabadítja a keresztény világot s első sorban Magyarországot a török hódítás állandó veszedelmétől, megváltja a maga vére árán: rendkívűl tetszett. Bizonyára nem feledték, hogy egyszer már a hiányos fegyverzetű, de annál lelkesebb parasztsággal aratott győzelmet Kapisztrán és Hunyadi a törökön, Nándorfehérvárnál; hogy akkor is a nemesség ölbe dugott kézzel nézte a parasztság vére hullását. Hátha most is kikaparja a bolond paraszt a sült gesztenyét. Mert arra nem is gondoltak, hogy magok is részt vegyenek a keresztes hadjáratban. Nyilván abban a szent hitben éltek, hogy nekik nincsenek - büneik, csak a parasztoknak. Az összes urak közt csupán egy volt, Telegdi István, a kincstartó, a ki más szemmel nézte s másként itélte meg a keresztes hadjáratot. Úgy látszik, alaposan ismerte a népet. Látta a nép türhetetlen helyzetét; tudta, hogy a nép szivében erős harag s gyülölet forrong az urak ellen, s csak egy szikra kell, hogy az elfojtott tűz kitörjön s lángba borítsa az egész országot. Ez a józan eszű ember napnál világosabban feltárta az urak előtt a keresztes hadjárat következéseit. Figyelmeztette őket, hogy nem lesz tanácsos fegyvert adni a nép kezébe, mert könnyen megeshetik, hogy nem a török, hanem az urak ellen fordítja. Mert - mondá - kikből áll majd ez a hadsereg? Munkakerülő csavargókból s olyan jobbágyokból, kik nem bírják a súlyos terheket s kapva-kapnak a kedvező alkalmon, hogy ott hagyhatják földesuraikat. De az urak mosolyogtak Telegdi aggodalmain. Ők nem féltek jobbágyaiktól. Sokkal türelmesebbnek, alázatosabbnak ismerték a népet, semhogy az föl merjen lázadni ura ellen. Az erdélyi parasztok egyszer megpróbálták, de csúfos véget is ért lázadásuk. Apáról fiúra öröklődött ennek a balvéget ért lázadásnak az emléke - - nem, ők nem tartanak a néptől.
 
A királyi tanács tehát elhatározta a keresztes hadjáratot. Bakócz Tamás 1514 husvét vasárnapján kihirdette a pápai bullát s kihirdettette az egész országban. A nép azonban eleinte lassan mozdult meg. Még nem tudta, hogy ki lesz a vezére. Arra, hogy valamelyik főúr vezesse a népet a török ellen, gondolni sem lehetett. Ha azt akarták, hogy a nép nagyobb tömegekben mozduljon meg, olyan vezérről kellett gondoskodni, aki közel áll a néphez. Nem hiába volt jobbágyivadék Bakócz Tamás: ismerte a nép gondolkozását. Ha Kapisztrán lelke lakozik benne, neki kell vala a nép élére állani, de Bakócz Tamás és Kapisztrán János közt óriási volt a külömbség. Nem volt sem arra való ember, hogy magas állásában a nép sorsán enyhítsen, sem arra való, hogy véreit csatába vezesse. Ám megtalálta az alkalmas személyt. A székely köznemes Dózsa György volt ez, aki éppen ez időtájt ment fel Budára, hol a király a törökverésben kitünt székely századost kétszeres zsolddal, arany lánczczal, aranynyal kivarrott bibor ruhával, sarkantyúval és karddal ajándékozta meg, vagyis ezzel a lovagok rendjébe emelte.
 
De ismerkedjünk meg Dózsa Györgygyel: ki s mi volt ő, mielőtt a király lovaggá avatta. A szomoru nevezetességre vergődött székely vitéz a mai Háromszékmegyében, Dalnokon született, 1470 táján. Apja, Dózsa Tamás, gyalogsági kapitány volt. Márki Sándor szerint, ki egy kis könyvet írt Dózsáról és az ő forradalmáról, valószínű, hogy a parasztok vezére olvasni sem tudott. Atyja halála után Makfalvára került Dózsa György s vele az öcscse, Gergely, kit székelyesen Geczőnek hivtak. Itt serdültek fel a Dózsa-fiúk. Katona-családnak minden iskolai nevelés nélkül felserdült gyermeke tehát Dózsa György, s az akkori élet iskolája is bizony rossz iskola volt az ifjuságnak. A tulajdon szentségét vajmi kevesen tisztelték. Magok a nagy urak adtak példát a rablásra, utonállásra, kereskedőknek kifosztására. Az erős a gyöngének jóformán büntetlenül vehette el a vagyonát s a szegény jobbágy, mikor robotban, kilenczedben, tizedben s mindenféle földesuri tartozásokban lefizette a fizetnivalóját, méltán félhetett, hogy talán éppen a saját földesura rabolja el azt a sovány kenyeret, mi a sok mindenféle járandóság lefizetése után megmaradott. Ilyen iskolában nőtt fel Dózsa György s éppenséggel nem csodálkozunk azon, hogy héderfáji Barlabási Lénárd erdélyi alvajda, a szebeni polgármesterhez 1405-ben intézett levelében, bizalmasan fölhívja a figyelmet Dózsa Györgyre, kiről azt hallotta, hogy a közelebb mult medgyesi vásár alkalmával több haza térő lakost Medgyes közelében kirabolt, sőt meg is gyilkolt, s azt tanácsolja a szebenieknek, hogy »forduljanak egyenesen nemes Lázár Andráshoz és a székelyeknek többi tekintélyes emberéhez, kérvén, ne türjék maguk közt egész Erdélynek e nyüvánságos rablóját, hanem példásan büntessék meg.«
 
Nyolcz év mulva Nándorfehérvárnál találkozunk »Erdély nyüvánságos rablójának« nevével. Itt találkozunk vele, mégpedig mint századossal. A szomszéd Szendrő várát a török tartja megszállva s minduntalan összecsap a két vár: Nándorfehérvár és Szendrő őrsége. Egy ilyen alkalommal tünteti ki magát Dózsa György. Már éppen összecsapni készűl a két sereg, midőn a törökök vezére, Ali, elérugtat s hetykén szólítja fel a magyarokat: minek ontsák egymás vérét, inkább álljon ki vele valamelyik. A magyar seregből Dózsa György áll ki, lándzsával rohannak egymásra, majd kardra kapnak s Dózsa egy erős csapással levágja Ali pánczélos jobb karját és meg is öli. Az egykorú krónikás azonban nem csupán a magyar vitéz tényét látja e viadalban, aki a magyar becsületért száll párosviadalra, - hanem önző érdekkel is vádolja Dózsát, mondván: »külömben is szemet vetett Ali szép lovára«...
 
1514 február 18-án történt a páros-viadal s ez év április havában már Budán van Dózsa György. A király »Erdély nyüvánságos rablóját«, kit mindenféle rablásokkal gyanusítottak s ki állítólag közvetlen a nándorfehérvári páros-viadal után is megölt egy adószedőt és elrabolt tőle 3000 darab aranyat, fölemelte a lovagok rendjébe s április 24-én Bakócz megbízza a keresztes had vezérségével. Tehát a király is, Bakócz is fátyolt borított Dózsa viselt dolgaira, melyek abban az időben nem is voltak oly nagyon megbecstelenítők, s ha folt esett is a becsületen, le lehetett törülni vitézi tettel. S végre is: nem finyás uraknak lett a vezére, hanem földhöz ragadt szegény embereknek...
 
Április 24-én, Szent György napján, Dózsa György és tíz társa ott állanak a Szent Zsigmond templom oltára előtt. Bakócz mondja a misét s mise után lelkes buzdító beszéd kiséretében adja át Dózsának a pápa által megáldott vörös keresztes nagy fehér zászlót s egy szabó által Dózsának és a tíz vitéznek vörös keresztet varrat a mellére. A mint ez hírűl megy, megmozdul a nép. Csakhamar a mise után nagy népgyűlést tart Bakócz Tamás, óriási tömeg verődik össze, lelkesűlten hallgatják a biboros tüzelő beszédét. Dózsa György megvendégeli a népet, ő maga is kihirdeti a bullát, mely azzal kecsegteté a vállalkozókat, hogy, ha meghalnak a harczban, »kintől-bíntől megódoztatnak«.
... És megszabadulunk földesurainktól, gondolhatta a nép.
 
Az országos kihirdetés után alig egy hónap telt el s a Rákoson már negyvenezer ember gyűlt egybe az ország minden részéből. Nem csupán parasztok gyülekeztek a sátorba, jöttek szép számmal köznemesek is, papok, tanítók, deákok, mesteremberek. Egész községek fegyverfogható népe tűzte föl a vörös keresztet, papjával, birójával együtt. A kisebb-nagyobb csapatok, mielőtt elindultak, tizedeseket, századosokat, zászlótartókat választottak, úgy mentek Pestre, a központi táborba, ahol ellátták rendes fegyverzettel s a katonaviselt emberek az ujonczokat oktatták, begyakorolták. Az egybegyűlt sereg szervezése, természetesen, Dózsa György feladata volt. Alvezérnek mindjárt kezdetben saját testvérét, Gergelyt tette meg, a többi főbb tisztséget pedig azután töltötte be, mikor a csapatok mindenfelől összegyűltek.
 
Negyvenezer ember, túlnyomó részében jobbágy és zsellér ember: ennyi volt már május közepén a pesti táborban és ehhez napról napra jöttek kisebb nagyobb csapatok az ország minden részéből: képzelhető a birtokos nemesség ijedelme. Abban az időszakban, mikor a munkás kézre égető szükség van, egész vidékekről fölkerekedik a jobbágy és zsellér ember: ki szánt, vet, kapál az urak földjén? A központi táborba megérkezett parasztok már mindenféle panaszokkal jönnek Dózsa Györgyhöz: a földesurak sok helyen erőszakkal visszatartják a jobbágyokat, nem engedik el a keresztes háborúba. A honnét meg eljöttek, az otthon maradott öregeket, asszonyokat és gyermekeket bántalmazzák, ezzel kényszerítvén az eltávozottakat a visszatérésre. A parasztok panaszkodnak Dózsának a földesurakra, a földesurak meg a királynak, hogy a keresztes háború megfosztja őket a munkaerőtől. És csakugyan már május 14-én rendeletet kap Dózsa a királytól, hogy szüntesse be a további toborzást, az egybegyűlt sereggel induljon a török ellen.
Ez a rendelet olaj volt a tűzre. A papságnak, s különösen Mészáros Lőrincznek, a czeglédi tüzes szavú papnak, népies nevén: nagybotú Lőrincznek, ki egymaga két ezer embert vitt Dózsa táborába, nem volt nehéz felizgatni az egybegyűlt parasztságot, melynek szive amugy is tele volt keserűséggel, forrongó gyűlölettel. Alkalmas anyag volt az izgatásra, hogy a birtokos nemesség nemcsak félrehuzódik a keresztes hadjárattól, de ráadásúl még vissza is akarja tartani a jobbágyságot. »Ők szopták ennyi időtől fogva a mi vérünket és veritékünket - így szónokolt Lőrincz pap - s immáron elbújnak, nem mernek országunkért vívni a török ellen. Jertek, menjünk reájok, a békavérekre!« És egyszerre oly dolgokról hall a nép, melyekre eddig tán gondolni sem mert. A vezetők, többnyire falusi papok, kik magok is nagy szegénységben sinylődtek s éppúgy kívül állottak az alkotmány sánczain mint a jobbágyok, oly jelszavakat kezdenek hirdetni az elkeseredett népnek, melyek egy szebb jövendő képét mutogatták. Oly jelszavakat, melyek minden időben nagy hatással voltak a szegény földnépére s vannak ma is: földosztás, a közterheknek egyforma viselése - no meg szabad préda. Kétségtelen, hogy a paraszt csapatok, még mielőtt a pesti táborba értek, raboltak, gyujtogattak itt-ott s csak folytatás volt a rablás és gyujtogatás, mit május 14-én, tehát a királyi rendelet napján, Buda és Pest külvárosaiban elkövettek. Másnap már ujabb rendelet ment a királytól Dózsához, hogy haladéktalanúl induljon seregével. Ekkor azonban már a parasztságnak esze ágában sem volt a keresztes hadjárat. Dózsa, még ha akarta volna, akkor sem teljesítheti a király parancsát. A papok és diákok izgató szónoklatai új világot nyitottak meg az elnyomott parasztság ébredező lelke előtt. A vallás védelmére sereglettek egybe s a földosztás, az urak hatalma alól való megszabadulás gondolata lett a vezércsillag, mely további lépéseikben vezérelte. A királyi parancsnak semmi hatása nem volt: a parasztság folytatta a prédálást Pesten, a nemes emberek házát sorba rabolták, gyujtogatták s több nemes embert kegyetlen módon végeztek ki. Egy hét múlva már Bakócz biboros kénytelen betiltani a keresztes hadjáratot, kiátkozással fenyegeti meg azokat, kik haza nem térnek, s országszerte felszólítja a papokat a pápai bulla visszavonására.
 
Királyi parancs, Bakócz rendelete - mind elkésett. Dózsa György kihirdette Bakócz rendeletét a Rákoson, s két keresztes zászlót szuratván a földbe, felszólította a népet, hogy aki vele akar maradni, álljon az egyik zászló mellé, aki meg haza akar menni, a másik mellé. Már-már úgy látszott, hogy többségben vannak azok, kik haza akarnak menni, de - véletlenűl-e, vagy mesterségesen csinálták a vezetők - az egyik zászlóról Krisztus képe arczczal földre esett. A képet visszakötözték a zászlóra, de másodszor is leesett. Visszakötözték harmadszor is, s ujra leesett. Ebben a nép isten intését látta s most már egy sem akadt, ki elhagyja Dózsa táborát, egy szívvel-lélekkel ott maradtak, vele kivántak élni, halni.
 
Valószínű, hogy Dózsa ekkor beszédet intézett a néphez, e beszédnek azonban csak egy akkori latin versben van nyoma s tudván, hogy Dózsa iskolázatlan ember volt, kétségtelen, hogy az a szép, formás beszéd, melyet a költő Dózsa szájába ad, a költő beszéde s nem a Dózsáé. E beszéd szerint, Dózsa még a betiltó rendelet után is a keresztes hadjáratra lelkesíti a népet, a mi képtelenség. Igaz, hogy másnap, május 25-én Budán a barátokat, kik Bakócz betiltó rendeletét kihirdették, ha idejében nem menekűlnek, »hamarosan szentekké avatta volna« - irja egy budai polgár - s kétségtelen, hogy a népet felháborította az a tény, hogy a mire ma lelkesítik, arról másnap letiltják, - de azon már túl volt a felizgatott tömeg, semhogy keresztes hadjáratra gondoljon, »csak azért is«, a letiltó rendelet ellenére is. S ha Dózsa György ekkor még keresztes hadjáratra gondolt volna is, tisztában lehetett azzal, hogy megszegte a parancsot s abban a pillanatban, melyben a tilalom kihirdetése után együtt tartotta a parasztságot - elkövette a lázadást. A keresztes hadjáratra senki sem gondol többé, csak a nemesség ellen való harczról lehet már szó: itt volt a kedvező alkalom, hogy a nép kiöntse elfojtott dühét, megboszúlja a szenvedett sérelmeket s földet és szabadságot szerezzen. Legalább a nép azt hitte, hogy itt a kedvező alkalom. Hitte-e ezt Dózsa György, a vezér is, s lelkesült-e valójában a nép ügyeért: oly kérdés, melyre nehéz megfelelni. Köznemes létére közel állott a néphez, s nem lehetetlen, hogy meghatotta a nép szenvedése; de viszont az is nyilvánvaló, hogy a nagy, félelmetes tömeg, mely mögötte állott, megszédítette az egyszerű székely nemest, s midőn élére állott a szabadságra vágyakodó népnek, nemcsak a nép szabadsága, sorsának javitása sodorta a vakmerő lázadásba, hanem az a csábitó remény is, hogy a nép vállán magasra emelkedik...
 
De lássuk a forradalom lefolyását, nagy vonásokban.
A paraszttábor nem oszlott szét a rendelet értelmében, csupán megoszlott, a vezérnek, Dózsának a rendelkezései szerint. Mint kész hadvezér csinálja meg a hadi tervet Dózsa György. Három ezer embert ott hagy a Rákoson, egy pesti polgár, Száleresi Ambrus vezetésével, megparancsolván, hogy portyázzanak Pest környékén s »rettegésben tartsák a nemeseket«. Egy nagyobb csapatot délre küld, a Bácsba, Mészáros Lőrinczczel, egyet pedig Eger felé, egy Barabás nevű pappal az élén. A derék-hadsereget két felé osztván, az egyiket maga vezeti, a másikat öcscse, Gergely. Ez a két hadtest - Márki Sándornak, Dózsa György lázadásának irója szerint - 30-40 ezer emberből állhatott s ezzel egyenest Czeglédnek tartott, útközben kirabolva a nemesi házakat. Egyedűl Czeglédről 2000 embert vezetett volt Lőrincz pap Dózsa táborába, ez a város tehát igen alkalmas volt arra, hogy itt szervezze a lázadást. Innen meneszt kiáltványt a forradalmi vezér az egész országhoz, különösen pedig Pest- és Külső-Szolnokvármegyéhez. Ebben a kiáltványban egyenesen a keresztes hadjárat megakadályozásával vádolja a nemességet s tisztán e miatt »parancsolja« a városok és faluk lakosságának »számkivetés és örök büntetés terhe alatt« a czeglédi táborba való sietésre, »hogy így a szent csapat és áldott gyülekezet a nevezett hűtlen és gonosz nemeseknek erejét és kezét korlátolni, megfékezni és zabolázni képes lehessen. Ha úgy tesztek, jól van, - folytatja a kiáltvány - különben a fentirt büntetést vonjátok magatokra. Sőt ezzel sem érjük be, hanem saját telketeken, kapufélfátokon függesztetünk és akasztatunk fel, nyársba vonatunk, vagyonotokat elpusztítjuk és zsákmányra hagyjuk, feleségeiteket és gyermekeiteket pedig megöletjük.«
 
E kiáltvány szerint, melyben Dózsa a kereszteshad fejedelmének és főkapitányának nevezi magát, a ki csak »a királynak s nem az uraknak alattvalója« - még mindig a keresztesháborúról beszél, mintha komoly szándéka volna a török ellen vezetni a népet, s felakasztással meg nyársba huzatással ijesztgeti azokat, kik vele nem tartanak. Ám kétségtelen, hogy sem Dózsa, sem főbb emberei nem gondoltak ekkor már a kereszteshadjáratra. Ez már csak ürügy volt a nemesség ellen való harczra, a jobbágyi állapotból való felszabadulásra. E mellett bizonyít az a beszéd is, melyet Dózsa Czegléden intézett a néphez s melyben többek közt ezt mondotta volna: Ne szalaszszátok el ezt az alkalmat szabadságotok kivivására. Igen, azt mondotta volna, mert a Dózsa György szájába adott s több változatban fenmaradt beszédet nem szabad egész teljességében hitelesnek vennünk. Oly dolgokat mondatnak vele a krónikások, melyeket iskolázatlan ember nem is mondhat, még ha azzal is kezdetik vele a beszédet, hogy fiatal korában nem tanult, nem tud czifrán beszélni, csak azt mondja, a mit a csuklyás barátok prédikáczióiból megjegyzett. Nem valószinű, hogy Dózsa György Serranus diktátorról s a Fabiusok meg Fabriciusokról elmélkedett volna, hogy e neveket »jegyezte« meg magának a csuklyás barátok beszédeiből. A nép fia a nép szája ize szerint beszélt bizonyára. Tudta, mi fáj a népnek; tudta, mivel lehet felkorbácsolni a nép indulatját.
Ehhez csakugyan nem kell czikornyás beszéd, az egyszerű szavak sokkal könnyebben utat találnak a szivekhez. Alkalmazkodván tehát az iskolázatlan ember eszejárásához, a szájába adott beszédnek alig felét fogadhatjuk el Dózsa által elmondottnak. Nem is közlöm tehát Dózsa állitólagos beszédét egész terjedelmében, csak annak egyes mondásait.
- - - Az elfajult gonosz nemesek nemcsak a maguk vagyonát prédálják el, de a másét is elveszik. Kendőzik magukat, feslett életet élnek, részegeskednek. A tiszta vizet nem szívelhetik; a legdrágább borok és pecsenyék alatt görnyednek asztalaik. Ők tehetnek akármit, úgy sem bünhődnek érte. Huzzák-vonják a népet lelkiismeretfurdalás nélkül. Könnyebb volna megszámlálni tavasszal a fűszálakat, télen a hópelyhet s az ég csillagait vagy a puszta homokszemeit, mint előszámlálni az ők bűneiket. S mi, kiket ők rabszolgákként tartanak, sziszegve ugyan, de türelmesen végezzük munkánkat. Ez nem maradhat igy sokáig. Le kell ráznunk az igát. Meg kell buktatni a királyokat. Szabadok akarunk lenni s leszünk is! Összerontjuk a nemesek jogait, osztozkodni fogunk az urak vagyonán.
A beszéd további részében királynak ajálja föl magát, de olyan királynak, a ki alá veti magát a nép akaratának. Végezetül így szól a néphez: »Lakoljanak a bünösök! gyilkoljátok rendre a nemeseket s egynek se adjatok kegyelmet!«
 
A nép állítólag e beszéd hatása alatt királylyá kiáltotta ki Dózsát, ám Márki Sándor, kinek könyvét már többször idéztem, - az egyetlen könyv, mely részletesen foglalkozik e lázadással - kételkedik abban, hogy ez megtörtént volna. Egyszerüen diktátori hatalommal felruházott vezér volt Dózsa s sem ő, sem a nép nem gondolt arra, hogy Ulászlót megfossza a koronától. Megelégedhetett ezzel is a dalnoki székely fia: mögötte állott egy rettentő nagy sereg, jóformán az ország összes parasztsága, sőt nemes ember is nagy számmal, s ez a tengernyi nép őt vallotta fővezéréül. S ki tudja, ha jól üt ki a lázadás, hová emelkedhetik még?...
Országszerte megmozdult a nép, a szó teljes értelmében kitört a parasztlázadás, lángba borúlt az ország. Itt is, ott is összecsapnak a parasztcsapatok az életét és vagyonát védő nemességgel, de nem egy vidéken a nemeseket is magával sodorja a lázadás: az egyik félelemből, a másik, a ki épúgy érezte a nagyurak féktelenkedését, mint a jobbágy, meggyőződésből csatlakozik a lázadókhoz. Nevezetesen Máramarosban, Sárosban, Szatmárban seregestül állottak a nemesek a paraszt lázadók közé s Bácsmegyében egy Nagy Antal nevű nemes ember volt a lázadás vezetője, akinek állítólag ez volt a szavajárása: »csak Ulászló király, fia, Lajos, Székely (Dózsa) György és ő: Nagy Antal az úr Magyarországban!«
 
Mig a kisebb-nagyobb csapatok az ország különböző vidékein pusztítottak s követtek el szörnyű kegyetlenségeket, melyek közt a karóba huzatás volt a legszokottabb, Dózsa a fősereggel, mely napról napra növekedett, Czeglédről az Alföldre huzódott. A merre elvonult ez a félelmetes hadsereg, tömegestül szegődött hozzá a parasztság, így Varsányon 300 lovas s ugyanannyi gyalog, Mező-Túron 800 ember. Tovább haladván, a dévaványai parasztok csatlakoztak a sereghez, papjuk, Turkevy Ambrus vezetése alatt, aki ezentúl mint Dózsa titkára szerepelt. Ez a tudós férfiu, ki a krakkói egyetemen végezte a theologiát, irta azokat a kiáltványokat, melyeket Dózsa időnkint a néphez intézett. Egy hétig tartott az út Czeglédtől Békés-Gyuláig, junius 2-ikától 8-ikáig, s itt már 30 ezer főre számították az egybe verődött pórhadat. Békés-Gyuláról 2000 főnyi sereget előre küldött Dózsa egy Balogh István nevű tanitó vezetése alatt, hogy alkalmas gázlót keressen a Maroson keresztül. Ám a gázlót kereső hadat váratlan meglepetés érte: időközben a kormány elrendelte a nemesség felkelését s egy ilyen nemesi sereg, Báthory István nádor és Csáky Miklós csanádi püspök vezetése alatt, a Maros partján megtámadta a parasztokat, kik megveretve futottak Nagy-Lakig. Már ezt megelőzőleg a Dózsa által Pestről más-más irányba küldött paraszthadaknak volt nagyobb csatája a nemességgel, nevezetesen a pásztói és a gubacsi határban s mindkét ütközetben a nemesség részére hajolt a győzelem. Azokkal, kiket a csatákban elfogtak, kegyetlenül bánt a nemesség, helyesebben: visszaadta a kölcsönt. A főbbeket karóba húzatták, azután meg testüket fölnégyelték.
 
Báthory István és Csáky Miklós, úgy látszik, kicsinylették a paraszthadat, mert Balogh István csapatjának a megfutamítása után, Nagy-Lakon tábort ütöttek s felette vigan voltak. Ám Dózsa éjnek idején összeszedte a szétvert csapatot s hajnalban rajta ütött Báthory seregén. Hajnaltól estig tartott az elkeseredett csata, s már-már úgy látszott, hogy a parasztok részén a győzelem, midőn Báthory közéjük ágyúztatott. A paraszt sereg este felé megfutamodott, de váratlanul megfordult az üldözött sereg s az üldözöttek üldözőkké lettek. A nemesi sereg főbbjei, köztük Csáky püspök, a parasztok kezére kerültek, sőt a parasztok elfogták Telegdy kincstartót is, kiről azonban nem bizonyos, hogy résztvett-e a csatában vagy egyebütt fogták el a parasztok s úgy vitték Dózsa táborába. Báthory István, nagy szerencséjére, csataközben lefordult lováról egy vakszemére kapott ütés következtében s eszméletre térvén, a közeli nádasban bújt el: igy kerülte el a szörnyű véget. Mert szörnyű vég várt az elfogott főurakra és nemesekre. Csáky püspök testét elébb buzogánynyal összetörték s úgy húzták karóba, fejjel lefelé, főpapi díszben. Előbb azonban a püspöki süvegről letördelték a drágaköveket s 60 ezer forintját elvették. Egy másik főbb embert, Ravazdy Pétert, keresztre feszítettek, többeknek a hátából szijjat hasítottak vagy máglyán égették el. Kegyetlenül bántak el Telegdy Istvánnal is, az egyetlennel, ki a királyi tanácsban ellenezte volt a kereszteshadjáratot; ellenezte, mert előre látta annak szörnyű következéseit. Magas oszlophoz kötötték, s durva bántalmazások közt puskával és nyíllal lövöldöztek rája, mignem lelkét kilehelte.
 
Láttuk már, hogy a nemeség sem bánt különben a kezébe került parasztokkal s látjuk majd, hogy ezentúl még kevésbbé kimélik egymást. Nem maradtak egymásnak adósok. Egyik fél kegyetlenségét menti a másik fél kegyetlensége s mentik annak a kornak durva erkölcsei. Ám az is bizonyos előttünk, hogy Dózsa György, ki ily eszközökkel harczolt, nem volt igazi szabadsághős s az általa és emberei által elkövetett rablások, gyujtogatások, leirhatatlan becstelenségek éppenséggel nem voltak alkalmasak arra, hogy a nép ügyét diadalra juttassák. Nem így küzdik s nem így küzdötték ki a nép szabadságát.
A népszabadság harczainak szellemével merőben ellenkeznek azok a vérlázító kegyetlenségek, miket Dózsa és parasztjai elkövettek s bár jól tudjuk, hogy több száz esztendő keserűsége tört ki a szegény, elnyomott nép lelkéből, s ha meg is lehet bocsátani a népnek a százados sérelmek szörnyű megtorlását, nem lehet megbocsátani a vezérnek. Vagy ha meg: akkor Dózsa Györgyben sem lehet többet látnunk durva erkölcsű, vakmerő katonánál, aki nem a népszabadságért lelkesül, hanem felhasználja a kedvező alkalmat országos rablásra. Amit fiatal korában egy maga követett el, azt most elköveti és követteti a szegény néppel.
 
Aprójára megirni a lázadás lefolyását, minden részletével, nem való e könyvbe. Amit a felbujtogatott nép tesz itt meg ott: egyforma, mint két tojás. Megölik, karóba húzzák, kínzó szerekkel gyötrik az elfogott nemeseket; az asszonyokat és leányaikat férjeik és szüleik jelenlétében gyalázzák meg; javaikat elragadozzák, házaikat lerombolják, felgyujtják. Némelyeket elevenen temettek el, másokat derékban vágtak ketté. Az apát s fiát egy karóba húzták: az apát alól, a fiút felűl. Nem tettek különbséget a »polgárok, püspökök, papok, szerzetesek, szülék, özvegyek, szolgák s városi emberek« közt. Némelyeknek hasán, másoknak ágyékán, torkán, szivén vagy fején keresztül szúrták a nyársat. Egyeseknek testét tűzben edzett karóba húzták vagy levágták karjukat, lábszárukat, kezüket. Másoknak kiszakították ereiket és belüket. Egyesegyedül a maguk véréből való vért kimélték.
 
A szörnyű dráma gyorsan közeledik a végső jelenethez. Temesvár előtt történt meg a döntő ütközet. Mert Dózsa a Csanád és Nagylak közt lefolyt csata után egyenesen Temesvárnak tartott, ostrom alá vette a várat. Ide menekült volt Báthory, ki tudvalevőleg a véletlennek köszönheté, hogy a Csáky püspökével s a Telegdy kincstartóéval hasonló sorsra nem jutott. Ha Zápolyai János vajda idejében segítségére nem jő Erdélyből, Báthory kénytelen lesz feladni a várat, melynek őrsége már lóhússal élt. Julius közepe táján érkezett Zápolyai János Temesvár vidékére s seregét csatarendbe állítva, dob- s trombitaszóval vonult az ulicsi mezőre. Dózsa 40 ezer főnyi serege rendetlenül táborozott, de ő is csakhamar csatarendbe állította seregét s úgy ő, mint Lőrincz pap lelkesítő beszédet intéztek a néphez, mely, úgy látszik, megrettent a rendes hadsereg láttára. Öcscsére bízta a jobb, Lőrincz papra a balszárny vezetését, ő maga a középre állott. Zápolyai szintén a maga seregének a közepén állott, mögötte a székelyek, a palotások és a végvidéki lovasok, oldalán Petrovics Péter. A balszárnyat Kismarjay Lukács, a jobbszárnyat Lindvai Bánffy Jakab vezette. Mindkét részről elkeseredetten indult a küzdelem és sokáig hol egyik, hol a másik részre látszott esni a harczi szerencse koczkája. Ám végre is a nemesek középhada, melyet Zápolyai vezetett, hátrálásra kényszerítette a parasztok középhadát. Dózsa serege futásnak eredt s a vezér hősiessége, bátorítása sem tudott többé lelket önteni a szaladó seregbe. Különösen mikor maga Dózsa is lefordult a lováról, szó sem lehetett arról, hogy a szaladó parasztokat ujra csatarendbe szedjék. Nem futásközben fordult le lováról a parasztok vakmerő vezére. Még akkor is, mikor serege futásnak indult, egy csapással két pánczélos vitézt sujtott agyon s azután magával Petrovics Péterrel mérte össze fegyverét. Petrovics lándzsával döfött Dózsa felé s mert Dózsa testét hiányosan takarta a vért, Petrovics lándzsája véletlenül éppen védtelen helyre furódott s Dózsa félholtan fordult le lováról. Megölhették volna, de nem ölték meg. Az volt a határozat, hogy, hacsak lehet, élve kerítik kézre. Mindjárt megtudjuk, miért.
 
A csata s ezzel a parasztlázadás sorsa eldőlt: a parasztok vezére a nemesség kezébe került, nemkülönben a vezér öcscse is, Gergely. Csupán Mészáros Lőrincznek sikerült elmenekülni Bácsmegye felé. Sok ezer paraszt vére áztatta a harczmezőt s a győztes sereg azokat sem kimélte, kik fegyverüket eldobták s kegyelemért könyörögtek. Pedig a vajda, állítólag, kegyelmet igért mindazoknak, akik leteszik a fegyvert s megigérik, hogy haza mennek. Oly ellenfelek állottak itt egymással szemben, kiknek szive tele volt mértéktelen gyülölettel s a nemesség ugyanazt tette, amit a parasztság tett hasonló helyzetben: nem ismert könyörületet.
 
A dráma legszörnyűbb része azonban most következik. A parasztok vezérét megkötözve viszik Zápolyai elé, nemkülönben öcscsét s a főbbeket. Föl jegyzik róla, hogy »bátor lélekkel s nyugodt arczczal« állott a vajda előtt, nem kért kegyelmet a maga, csupán az ösccse részére. Ez a legszebb vonás, mit Dózsa Györgyről följegyeztek. Tény, hogy öcscse, ki szelid lelkületű, nyugodtabb természetű ember volt, nem szivesen vett részt a parasztlázadásban, kezdettől fogva mérsékelte bátyját s jóformán az ő kényszerítésére maradt oldalán. A vajda válasza az volt, hogy valamennyit börtönbe vettette.
 
Láttuk, hogy Dózsa György éppenséggel nem volt válogatós az eszközökben, s a hatalmába került főbb embereket vérfagyasztó kegyetlenséggel végeztette ki. El lehetett készülve a legszörnyűbb halálra, a kivégeztetés minden nemére, de arra aligha gondolt, melyet neki az ő birái szántak, s végre is hajtottak. Három napig ült társaival a börtönben s julius 20-ikán hajtották végre az itéletet Temesvárt. Dózsa Gergelylyel végeztek legelébb s ővele csakugyan enyhén bántak el: lefejezték. Ám a Dózsa György kivégeztetését nagy készület előzte meg. A »paraszt királynak« trónt emeltek. Egy durván kovácsolt, megtüzesített vas szék volt ez a trón: erre ültették az övig levetkőztetett Dózsa Györgyöt, a szék mögött oszlop: ehhez kötötték. Koronát is tettek a fejére. Ott helyben tüzesítették meg az ekevasból készített koronát s úgy tették csiptetővassal a fejére. S hogy a királyi pálcza se hiányozzék: tüzes vaspálczát is nyomtak a kezébe. Igy sütötték meg a parasztkirályt, ki állítólag egy órával élte tul azt a pillanatot, melyben fejére tették a tüzes koronát. De nem volt elég, hogy a legszörnyűbb halálnak halálával kellett meghalnia, látnia kellett a megmérhetetlen kínokat szenvedő parasztkirálynak, hogy mint uszítják rá a fogságban kiéheztetett hiveit. Ez volt a legkegyetlenebb része az itéletnek: kegyelmet igérvén mindazoknak, kik Dózsa testéből falatoznak. Hegedű- s füttyszó mellett annak a kilencz embernek, kik élve kerültek ki a temesvári börtönből, körűl kellett tánczolni Dózsa testét s minden forduló után harapni egyet-egyet belőle. Aki nem vetemedett erre az aljasságra, menten levágták. Kilencz hivéből három-négy nem volt képes erre, a többi körültánczolta Dózsát, s minden fordulónál harapott a testéből, köztük egy Lőrincz nevű kovács, ki Dózsa lovait szokta volt vasalni. Szinte hihetetlen, de az egykorú krónikások egy értelemmel állítják, hogy Dózsa egy pillanatra sem veszítette el eszméletét a rettentő szenvedések közt, sőt még egy izma sem rándult meg. - Most látom csak, hogy kutyákat neveltem! - állítólag e szavakban tört ki szivéből a fájdalom, midőn saját emberei harapdálták a húsát. Bizonyára a testi fájdalomnál is nagyobb lehetett ez a lelki fájdalom. Mert ha nem is tekinthetjük ideális szabadsághősnek Dózsa Györgyöt, ha nem is lehet menteni a nép-felszabadításnak általa követett módját, - hogyha sikerül vakmerő akcziója, a nép sorsa bizonyára előnyösen változik.
 
A vadállatnál vadabb hóhérok, mikor már halottnak vélték a parasztkirályt, levágták a fejét, testének belső részeit megfőzték, sütötték s megétették a parasztokkal, közben meg a jelenlévő papokkal a »Te deum laudamus«-t énekeltették. Mikor ennek is vége volt, a hóhér levagdalta lábát, karját, nyakát, a testét négy darabba vágták s úgy küldöttek négy városba: Budára, Pestre, Fehérvárra és Váradra, hogy e városokban kitegyék elrettentő példának.
Ime, a dráma utolsó jelenete. A parasztság itt-ott még folytatta a küzdelmet a vezér rettentő vége után is, de a kisebb-nagyobb lázadó csapatokat hamarosan leverték. Lőrincz pap, a lázadás igazi lelke is az ellenfél kezébe került s némelyek szerint Zápolyai vajda nyárson süttette meg, mások szerint máglyán égettette el Kolozsvárt.
De hátra van még a legutolsó jelenet: a szabadságát, sorsa könyebbségét kereső nép kegyetlen büntetése. A vezérnek s a főbb embereknek halálával a nemesség nem látta eléggé megtorolva a parasztlázadást; az sem volt elég, hogy 40 ezer, némelyek szerint 70 ezer paraszt esett el a nemesség ellen vívott csatákban. Sokkal erősebb megtorlást követelt a nemesség: a parasztság teljes leigázását, örökös szolgaságát.
 
A parasztlázadás leverése után, október 18-án nyilt meg az országgyűlés, mely harminczhárom napig tartott s ezen az országgyűlésen 71 törvényczikket hoztak, melyből 62 a parasztokra, a parasztlázadás megtorlására vonatkozott. Első sorban biztosították Zápolyai Jánosnak a parasztlázadásra tett kiadásait a királyi jövedelmekből s úgy tértek át az egyes nemesek által szenvedett károk megtérítésének módozataira. Minden megyében az alispán, négy szolgabiró s tizenkét jómódú nemes sorba vizsgálja a szenvedett károkat s megtéríttetik a kártevő parasztokkal. Elég, ha a kárvallott nemes ember megesküszik, nem szükséges a bizonyítás. S nem elég megtéríteni a kárt, a megállapított kárpótlás mellett annyit kell fizetni a kincstár számára is - ha t. i. »birnak« fizetni. Meg kell fizetni a megölt nemesek vérdíját is. A nemességnek volt rá gondja, hogy az ártatlanok is fizessenek, különösen ha a bűnösökön nem lehetett felhajtani a kárpótlást. Ezt az önkényességet azonban már nem helyeselheti az országgyűlés s a 9. t.-czikkben határozottan utasítja a tisztviselőket, hogy csak a bűnösökkel fizettessenek kárpótlást és vérdíjat. De ha védi a törvény az ártatlant, annál kevésbbé nézi el, hogy egyik-másik földesúr megbocsásson bűnös jobbágyainak. Mert bizonyára számos esetben, a földesúr a jövendő békesség okáért szivesen borított volna fátyolt a multra. Birtokának s birtokjogainak elvesztésével fenyegeti a törvény az ilyen földesurat.
 
Igen érdekes és jellemző a 14. törvényczikk, mely azzal kezdi, hogy a lázadó parasztok mind főbenjáró büntetést érdemelnének, nehogy azonban ezután is annyi sok vér ontassék és az egész parasztság, »mely nélkül a nemesség keveset ér«, eltöröltessék, - csupán a századosokat és tizedeseket, a lázítókat, a nemesség nyilvános gyilkosait s a szüzeken és asszonyokon erőszakoskodókat itélik halálra, a többi parasztoknak meghagyják az életét, ám a károkat meg kell téríteniök s a vérdíjat meg kell fizetniük. Ugyane törvényczik harmadik szakasza mondja ki az örökös jobbágyságot, s megvonja a jobbágyoktól a szabad költözés jogát, »hogy az efféle megátalkodottságnak emléke és minden időkre való büntetése örököseikre is átszálljon, s minden század tudja, mely istentelen gonoszság légyen az urak ellen való fellázadás!«
Tehát örökös, a költözködés szabadságától megfosztott jobbágyság: ez a legutolsó, a csattanós jelenet a véres parasztdrámában. Nem elég a felbujtogatott nép megbüntetése, hadd bűnhődjenek még az unokák unokái is, nehogy valaha eszükbe jusson fellázadni az urak ellen!
Kimondván a kegyetlen itéletet, megállapítják az örökös jobbágy tartozásait, terheit:
1. Minden telkes jobbágy, sőt a zsellér is, évenként egy arany forintot fizet a földesurának, mégpedig felét Szent-György, felét Szent-Mihály napján. Ahol azonban ennél többet fizettek eddig, marad a régiben: nem szállítják le egy arany forintra.
2. Minden héten kötelesek egy napot szolgálni a földesurnak.
3. Havonként egy csirkét ad minden jobbágy.
4. Minden földi termésből, akár aratják, akár kaszálják, kilenczedrész a földesúré, tizedrész a főpapoké; kilenczed jár a borból is. Vagyis, magyarázza a törvény, tiz kéve vetésből nyolcz maradjon a jobbágynál, tiz cseber borból nyolcz.
5. Évenként két ludat kell adni, mégpedig egy fiatalt pünkösd ünnepére, egy vénet Szent-Márton napjára.
6. Minden tiz jobbágytelektől (a hol kevesebb van, kevesebbtől) egy hizott malacz jár a földesúrnak, megjegyezvén, hogy »épségben maradnak a nemeseknek eddig adni s venni szokott egyéb jövedelmek.«
Ime a köteles, törvényesen megállapított tartozások, szolgálatok, melyek közt, mint látjuk, vannak meg nem nevezett »egyéb jövedelmek« is, szabad tért engedvén a földesúrnak a zsarolásra.
 
De menjünk csak tovább. Lássuk, mint rakják a lánczot a jobbágynak kezére, lábára.
Az özvegy jobbágyasszonyok a földesúr engedelme nélkül nem mehetnek férjhez, ha jobbágy helyét pótolják. Ha nős fiaik vannak, magukkal nem vihetik. Sőt, ha az özvegy asszony nem nagykorú fiát, férjhez menetelekor, magával vinné más földesur birtokára, a fiú, amint nagykorúvá lesz, köteles visszamenni az előbbi földesúrhoz.
A zsellérek három évre fölszabadulnak az adófizetés alól, de azzal a kötelezettséggel, hogy ez idő alatt házat kötelesek építeni s ezzel a többi jobbágyok sorába lépnek. Ha nem akarnának házat építeni, ezzel nem kerülik el az egy arany forint fizetését.
 
A jászok, kunok s a király többi jobbágyai, hacsak nem királyi és kerített városokban laknak, szintén egy sorba jutnak a jobbágyokkal: fizetniök kell az adót, a tizedet, teljesíteniök kell a jobbágyi szolgálatot.
Rendkivül érdekes a 24. czikk, mely »a paraszt elvetemültség örökös emlékeül« kimondja, hogy a király többé paraszt származásút püspökké vagy érsekké nem emelhet, s ha mégis tenné, az ilyen főpapnak senki sem tartozik tizedet fizetni. Nyilvánvaló czélzás ez Bakócz érsekre és Szalkai győri püspökre, ki vargának volt a fia. Pedig ezeket ugyancsak nem lehetett gyanúsítani a föld népe iránt való kedvezéssel. Ám a szörnyű lázadás közvetlen hatása alatt az országgyűlés a szó teljes értelmében a földhöz akarta nyügözni a parasztságot. Ki ahol született, ott maradjon, s ki amely állapotban született, abban maradjon, fölebb ne emelkedhessék: ez a kegyetlen törvény summája. S hogy erőszakos úton se lehessen a jobbágyot máshová vinni, több szakaszban gondoskodik erről is a törvény, szigorú büntetést szabván az erőszakoskodó, mások jobbágyát elhurczoló urakra.
 
Aztán áttér a törvény azokra a nemesekre, kik résztvettek a parasztlázadásban. Külömbséget tett azonban köztük: akik önként vettek részt, azokat megfosztá birtokától, akik pedig kénytelenségből, (mert erre is volt számtalan eset) azoknak megkegyelmez. Az így elvett birtokot azoknak a nemeseknek adják, kiknek szüleit vagy testvéreit a parasztok megölték, sőt parasztoknak is, akik a lázadásban a nemesség mellett harczoltak, »hogy - így szól a törvény - e példa által más parasztok is hivebbek legyenek és földesuraiknak inkább engedelmeskedjenek.«
A meg nem ölt, de megvert, megkinzott nemeseknek azok a jobbágyok, kik a kinzást elkövették, száz forint élődijat tartoznak fizetni; a parasztkapitányok, századosok, tizedesek s más lázítók büntetése pedig vagyon- és fővesztés, kivéve azokat, kik kényszerítésből lettek vezetőkké a lázadásban. »Iszonyú halállal vesszenek el« azok is, mondja a törvény, akik a nemes lányokon és asszonyokon erőszakot követtek el. De nemcsak őket sujtja a törvény, hanem maradékaikat is. Ezeknek sorából soha senki esküdtté vagy biróvá nem lehet, sőt cseléd sem a fejedelem, földesúr, általában a nemesek udvarán. »Egy is közülök bármi tisztességre ne emeltessék, hanem, mint átkozott sarjadék, örök szolgaság és parasztalattvalóság jármának büntetését gyászolja.« Ha pedig nem feleséges ember követte el ezt a gyalázatosságot, annak az apját kell hasonlóképp büntetni.
 
Lelketlen és oktalan büntetések ezek s előrelátható, hogy jóra nem vezethetnek. Lehetett-e józan észszel hinni, hogy a parasztság, melyet ily kegyetlenül büntetnek még az ártatlan maradékokban is, ha egyelőre meghunyászkodik is, az első kedvező alkalommal nem ismétli a Dózsa-lázadás szörnyűségeit? A rövidlátó törvényhozók nyilván azt hitték, hogy a parasztot örök időkre lelánczolják ez embertelen paragrafusokkal s örök időkre kiveszik a fegyvert a kezéből, ha jobb kezének levágatásával büntetik azt a parasztot, aki csak tarsolyt is mer hordani.
Tudjuk, hogy a Dózsa-lázadásban nagy szerepe volt az alsó papságnak és az iskolamestereknek, s természetesen, a törvény szigorú büntetést mér ezekre is. A lázadásban részt vett papok büntetése halálig tartó fogság, de jövőre megtiltja a törvény a papoknak és iskolamestereknek a fegyver és tarsoly hordását s azzal »alázza meg«, hogy paraszt is elfoghatja az olyan papot és iskolamestert, a ki fegyvert és tarsolyt visel s megkötözve viheti a fölebbvalójához. A pásztorember (köznyelven hajdú) sem használhat fegyvert. Ha először fegyvert látnak nála, megverik; ha másodszor is: lenyakazzák.
 
A paraszt tehát fegyver nélkül marad. Az ő fegyvere ezután az ekevas, a kasza, a kapa. Ezeknek a használását nem tiltották meg. Végre is ekevas nélkül nem lehet fölhasogatni a föld kebelét, kasza nélkül nem lehet lekaszálni a füvet.
»Hirtelen harag soha jót nem farag« - tartja a jó magyar példabeszéd - s ez különösen illik az 1514-iki országgyűlés törvényczíkkeire. Kölcsönös kiengesztelődés helyett az osztálygyülölet tovább szítása: ezt eredményezte az 1514-iki törvényhozás. Mikor legnagyobb szükség lett volna a nemzeti egységre, a tömörülésre: a harag, gyülölet, bosszú érzelmei forrongtak a szivek mélyében. A haza ügyével kevesen törődtek, annál jobban azzal, hogy mint nyomhassa el minél erősebben egyik a mást: a főnemes a középnemest s e kettő a parasztságot. Ebben egyetértett most mind a két rend.
 
Gyönge, elpuhult, erkölcseiben megfogyatkozott, gyülölködő nemesség s röghöz kötött, csaknem rabszolgaságra jutott jobbágyság: ez volt a magyar nemzet a XVI. század első felében. Ennek a nemzetnek könnyen áshatta meg sirját Mohácsnál a török!
 

 
NAVIGÁTOR

BELFÖLD: Terra Incognita

TUDOMÁNY: AURORA
 
LEGFRISSEBB
Kavics az égben 4. - REGÉNYEK
Hontalanok 1-6. - TÖRTÉNELEM
Kavics az égben 3. - REGÉNYEK
Kavics az égben 2. - REGÉNYEK
Kavics az égben 1. - REGÉNYEK
600. - NOVELLÁK
A MAGYAR NÉP MULTJA ÉS JELENE I. 16. Török világ-német világ 1-3. rész TÖRTÉNELEM
A MAGYAR NÉP MULTJA ÉS JELENE I. 15. MOHÁCS - TÖRTÉNELEM
A MAGYAR NÉP MULTJA ÉS JELENE I. 14 Dózsa György lázadása. - TÖRTÉNELEM
A MAGYAR NÉP MULTJA ÉS JELENE I. 13. A Hunyadiak kora. 2. rész - TÖRTÉNELEM
Márciusi tűz - VERSEK
A HÁZASSÁG, EGYSÉG - ÍRÁSOK

Nyikos Tibor: ... ELSŐ HIDEGEK - VERSEK

Hazatérés - VERSEK

Siklósi András: Édesanyám - VERSEK

Kínai zenei est -Kulturális események

TIBORCA története IV. 25. rész
TIBORCA története IV. 24. rész
TIBORCA története IV. 23. rész
TIBORCA története IV. 22. rész
TIBORCA története IV. 21. rész
TIBORCA története IV. 20. rész

 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.